Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

2. szám - III. Kenessey Béla: Az Alföld vízgazdálkodása

329 évében már meghaladta a kat. holdanként való 55 q-ás szénatermést, a fűvestáblák pedig 30 q szénánál is többet adtak. A II. osztály gyakorlatilag még jó szénát ad, de az előbbinél már gyengébbet. Növényzetét jellemzi, hogy az aljfűvek visszaszorulnak és a fehérhere hatalmasodik el annyira, hogy helyenként tömör takarót ad. Öntözéssel a 11/^4 alosztályba tartozó rétek hamarosan megjavulnak és 3—4 évi öntözés után kitűnő fű, illetőleg lucerna termelhető rajtuk. A III. osztály gyakorlatilag kevésbé jó rész. Megjavulása lassú, különösen pedig a III/.B osztályé. Az ilyen szikeseket még 10 évi öntözéssel sem sikerült annyira megjavítani, hogy azok az öntözés költségeit megtérítették volna. Dr. 'Sigmond ezért az ilyen szikeseken inkább a legelőöntözést vagy a tógazdaságot ajánlja. A lll/A osztályba tartozók öntözéssel aránylag elég gyorsan javíthatók, tehát minden nagyobb kár nélkül bekapcsolhatók a rétöntözés keretébe. A IV. osztály szikesei már annyira sósak, hogy gyakorlatilag teljesen hasznavehetetlenek. Öntözéssel igen nehezen javíthatók, rajtuk még a legelőöntözés sem ajánlható. Egyedül a tógazdaság lehet jövedelmező. Ezt az osztályozást célszerűnek tartottam ismertetni, mert nézetem szerint a leszűrt tapasztalatok az egyes fajták különböző sótűrőképességének figyelembevétele mellett minden bizonnyal jól hasznosíthatók a szántógazdálkodás növényeire is. A levont következtetések szerint szikesek öntözésénél kivételesen valóságos talajjavítással állunk szemben, mert az öntözés folytán mind az összes, mind a szódatartalom megcsökkenik és a talaj fokozatosan megjavul. Minden esetre fontos megállapítás, hogy bizonyos szikeket öntözéssel egyáltalában nem lehet megjavítani és hogy amennyiben azokat hasznosítani kívánjuk, annak egyedüli módja a mesterséges haltenyésztés, a tógazdaság. Az előadottak arra is intenek minket, hogy szikesek öntözése esetében csak előzetes vizsgálatok alapján indulhatunk el és azok szabják meg reménységünk beválásának elérhető mértékét is. Ennek a tanulmánynak végén még két dologgal kívánok foglalkozni : Mi igaz a nagykiterjedésű öntözések és az erdősítések csapadéknövelő hatásából, ha meglesznek a minden tekintetben kívánatos öntözések és meglesz az 1 millió holdnyi erdő, lesz-e vájjon több csapadékunk ? Ezt már azért is kívánatos megbeszélni, mert a mindenütt harsonázott vádak szerint az ármentesítés és belvízlevezetés tette az Alföld klímáját aszályossá, amit csak úgy változtathatunk meg, ha öntözünk és erdősítünk. Az aszályossá válás vádjára a feleletet dr. Réthly Antal, a meteorológiai intézet aligazgatója a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Vízépítési Szakosztályában, az 1932 március 1-én tartott előadásában már megadta. Kimutatta, hogy az ármentesítések és belvízlevezetések előtt is voltak károsan száraz esztendők mellett száraz, hosszabb időszakok, úgyszintén voltak feleslegesen nedvesek is. A 18. és 19. században megvizsgált időben 29 száraz, illetve 12 forrószárazságú és csak 6 nedves, illetőleg 2 túlnedves nyár volt. Az elmúlt 30 esztendőben pedig egyes vidékeken 6 évben volt szárazság és 5 év volt olyan, amiben az átlagosnál több csapadék esett. A most felsorolt adatok szerint klímánk alatt nagyobb a szárazságra, mint nedvességre való hajlandóság.