Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

2. szám - III. Kenessey Béla: Az Alföld vízgazdálkodása

326 szinte elárasztják a minisztériumot minél sürgősebben megvalósítandó eszmékkel. Óriási területeket kívánnak öntözni anélkül, hogy a talajok arravalóságát és minden ilyen kérdésnél fontos szempontot figyelembe vennének. Ezekkel a honboldogító eszmékkel itt nem szándékozom foglalkozni. Teljesen felesleges volna. Hiszen vannak a minisztériumnak kiváló szakemberei, akik a kérdést alaposan ismerik, a terveket kalandos eszmék mellőzésével, a minden irányban való szükséglet és lehetőségek figyelembevétele mellett, minden külső segítség nélkül a legjobban meg tudják oldani. Az Alföld öntözési kérdésének megoldásánál nem szabad arról a végtelen fontosságú dologról megfeledkezni, amit már nyomatékosan említettem, hogy tudniillik az öntözés egészen különleges gazdálkodási mód. Erre tehát megfelelő gyakorlattal és tudással rendelkező munkásokat és öntözőgazdákat kell nevelni. Nálunk már vannak kisgazdavállalkozók, akik kisebb öntözések üzemébe már elég jól beletanultak, tehát már elég jó öntözőmunkások és gazdák is. Ez azonban nem elég, mert vezetőket, irányítókat is kell nevelni. Ezért nem lehet eléggé helyeselni a minisztérium abbeli törekvését, hogy a nagy célt minta öntözőgazdaságok berendezésével kívánja elérhetővé tenni. Ez pedig annál is inkább fontos, mert a legcsábítóbb külföldi tapasztalatokat sem lehet kísérletek nélkül ide egyszerűen átültetni, mert hiszen az öntözés a klímának és talajnak függvénye. Az öntözés kérdésénél természetesen nagy szerep jut a szállítási és értékesítési viszonyoknak is. Egy azonban bizonyos. Az öntözéses gazdálkodás csak vegyes termeléssel lehet sikeres, amiben nagy szerepet kell juttatni a takarmánynövényeknek és köztük a legváltozatosabb alakban és mindenféle fajta állattal etethető lucernának. Talán nem vétek szómmal, ha hangsúlyozom, hogy a kísérleti telepek ügyét a minisztérium egyes csoportjai közt felparcellázni nem szabad és mert végeredményben minden a helyes vízgazdálkodáson múlik, azért az ilyen telepeket feltétlenül a vízügyi mérnöki csoport alá kellene rendelni, amelyik azután a többi csoportok szakembereinek közreműködését rövid úton venné igénybe. Ennél a kérdésnél ugyanis nem adminisztratív, hanem szakkérdések döntők, tehát a vezetést és irányítást is megfelelő szakemberek kezébe kell letenni. Amennyiben ennél a kérdésnél az kerülne szóba, miért éppen a mérnök irányítson, arra a felelet egyszerű. A vízimérnökben van meg elsősorban a részére előírt és minél szigorúbban megkövetelendő gazdasági szaktudás mellett a vízgazdálkodás és az öntözés ezerféle ága-bogának ismerete és a teljes technikai készség, ami őt az ilyen kérdésekben elsősorban képesíti a vezetésre. Azt hiszem, ez a felfogásom ellenkezik a mai közfelfogással, mégis a mondottakat kell egyedül helyesnek mondanom, mert erre tanítanak, erre intenek az egész világon szerzett tapasztalatok. Ilyen tapasztalatok ugyanis mindenütt vannak, de a legszomorúbbakat, a legdrágábbakat az északamerikai Unió után talán mégis Ausztráliában szerezték. Ott az öntözést a művek elkészülte után elsősorban adminisztratív ügynek tekintették és bele is buktak. A már említett kiváló mérnökszakembernek, a kölcsönkért dr. Elwood Meadnek hosszú éveket kellett ott tölteni, amíg a bajokat orvosolni sikerült és amíg ott is nevelhetett alkalmas öntöző kultúrtechnikusokat, kitaníthatta a gazdákat.