Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

2. szám - III. Kenessey Béla: Az Alföld vízgazdálkodása

321 és vízzel való táplálás legalább némileg túlsúlyba jut a párolgási veszteséggel szemben. Ilyenkor a levelek azonnal elvesztik lankadtságukat és turgorjuk mereven tartja őket. Ilyen átmeneti, időleges lankadás minden olyan, sok vizet párologtató növénynél megesik amelyiknél a nagy forróságban kilehelt vizet a gyökérzet kellő gyorsasággal pótolni nem képes. Természetesen az állapot csak akkor átmeneti, ha a talaj kellő vízkészlettel rendelkezik. A tartósabb lankadás előtti állapotot kell olyannak mondani, amikor száraz időben a talaj vízkészlete kiegészítésre szorul, tehát kell a jó eső, vagy szükség van a megfelelő öntözésre. Ezzel elérkeztünk a vízgazdálkodás harmadik tagjához, a hiányzó vizet mesterségesen pótoló öntözéshez. Az öntözés pedig, legalább nálunk, azok közé a problémák közé tartozik, amikhez mindenki a legjobban ért. Hiányzik a víz, tehát adni kell ! Ennél egyszerűbb és világosabb probléma laikus felfogás szerint a világon nincsen. A hozzáértő előtt azonban másként áll a dolog. Ezt kellően indokolnom kellvén, az alábbiakban az öntözés néhány kérdésével foglalkozom. Megjegyzem azonban, hogy az előadandókkal korántsem meríthetem ki a kérdést és csak néhány, igen lényeges dolgot említhetek meg. Az öntözés lényegéből és céljából következőleg, igyekszünk vele a talajt a legkedvezőbb vízállapotban tartani, amit ha néha kényszerből, túl is kell lépnünk, a túllépés ideje nem lehet hosszú, mert a talajból nem szabad a levegőt tartósabban kiszorítani, azzal a gyökérlélekzést, a kedvező talajéletet gyengíteni stb. Ha tehát öntözési rendszerünk az időleges agyonöntözést nem teszi elkerülhetővé, a legnagyobb gonddal kell a káros vízfelesleg minél rövidebb idő alatt és minél tökéletesebben való eltávolítására törekedni. Ennek a követelménynek igen nagy fontossága van az árasztóöntözésnél. Laza szerkezetű talajt nem könnyű túlöntözni, mert abban a víz elég könnyen és gyorsan lesüllyed és helyébe levegő tódul. Hogy az ilyen talajt kellő vízállapotban tarthassuk, legfeljebb gyakrabban, de csak kisebb vízmennyiséggel kell öntöznünk és a lecsapolást a viszonyokhoz képest a legszükségesebb mértékig leszorítanunk. Minél kötöttebb a talaj, annál nagyobb súly esik a lecsapolásra, egyben az egyes öntözések közti időköz is annál inkább meghosszabbodik. Alföldünkön igen sok a kötöttebb és kötött talaj, azoknak tehát öntözés esetében a már károsnak tekinthető vízfelesleg eltávolításának követelménye igen határozottan jelentkezik. Ezt a szempontot hagyták figyelmen kívül az ausztráliai Unió hatalmas kiterjedésű öntözésein, ahol még hozzá az öntözéseket annak gyakorlatában teljesen járatlanokra is bízták. A szinte teljes bukás hamar be is állott. Az öntözés gyakorlatának helyes módjaiban tájékozatlanok földjeiket agyonöntözték, nem törődtek a kellő, alapos lecsapolással, földjeik és rétjeik elsavanyodtak, a búza pedig, ahol azt öntözött gazdaságban erőltették, nem vált be. Az északamerikai Egyesült Államokból kölcsönkért kiváló szakembernek, a ReclamationsBureau ezidőszerint. való fejének : dr. Elwood Mead mérnöknek 10 esztendőt kellett Ausztráliában töltenie, amíg az elkövetett hibákat kiigazította és az illetékesekkel beláttatta, hogy az öntözés kellő szakismeret nélkül kész pazarlás és hogy az öntözővíz egymagában csodát nem csinálhat, a búzát pedig csak olyan helyen érdemes termelni, ahol az öntözés nélkül is megterem stb. Vízügyi Közlemények. 21