Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

2. szám - III. Kenessey Béla: Az Alföld vízgazdálkodása

322 De nemcsak Ausztráliában volt így, hanem mindenütt, egyéb helyeken is bajok voltak, ahol az öntözéses kultúra a gazdák előtt új volt és annak minden csinját-binját nem ismerték. Ezekből nyilvánvalóan következik, hogy nem elég a víz rendelkezésre állása, ьет elég a legkitűnőbb terv és kivitel sem, ha a gazda nem ért az öntözéshez. Azután a siker oroszlánrésze a gazdán múlik. A kultúrtechnikusnak nemcsak a felszínt kell pontosan felvennie, meg kell figyelnie az altalajvíz állását, annak változásait, a felszínhez képest való viszonylagos helyzetét is, körül kell alaposan azután néznie, honnét szerezheti be az öntözővizet és az adott esetben jelentkező csurgalékot merre vezetheti el. Az előzetes munkálatok azonban ezzel koránt sincsenek kimerítve. Behatóan tanulmányozni kell a talaj kémizmusát, fizikai természetét, víz- és levegőkapacitását, a kapilláris vízmegtartás és emelkedés lehetőségét és mértékét, meg kell ismerni az öntözésre szánt, valamint az altalajvíz vegyi összetételét, ismerni kell a termelendő növények változó vízigényét stb. Különös figyelmet igényel a már hangsúlyozott szempont, amelyik szerint a levegőt a talajból még átmenetileg sem szabad tartósabban kiszorítani. Erre az utolsó szempontra sietve meg kell azt is mondani, hogy az öntözés megvalósítása esetében elsősorban az öntözés módjára és az adagolt víz mennyiségére vonatkozik. Amint az előadottakból látható, az öntözési terv helyes elkészítése érdekében a mérnökkel és a gazdával össze kell dolgoznia az agrokémikusnak és a talajtan szakemberének, akikhez alkalomadtán az agrobiológus csatlakozását is igénybe lehet, sőt kell is venni. A terv elkészülte és annak megvalósítása után az öntözést a gazda végzi ugyan, de annak helyes gyakorlata érdekében a mérnökkel egyetemben kielégítően ismernie kell a talaj fizikájával és kémiájával összefüggő kérdéseket és utóbbinak mindig rendelkezésre kell állania, hogy a gyakorlatot helyesen irányíthassa. Az idegen világrészek újabb, híres öntözéseit kizárólag igen száraz, a tenyészet idejében esőtlen vidékeken rendezték be. De mert éppen csak vizet akartak, az első időkben majdnem mindenütt csak teljes balsikereket arattak, s a gazdák nem egy helyet otthagytak, ahol okosan dolgozva, kiváló eredményeket érhettek volna el. Egyik helyen agyonöntözték a talajt, azzal az altalajban mozgó, különben kedvező magasságú talajvizek színét káros magasságra felemelték, másik helyen akkor is öntöztek, amikor arra semmi szükség nem volt, vagy ha volt is, a vizet csak mérsékelten lett volna szabad adni. Volt elég szép számmal olyan eset is, aminél a különben kifogástalan talajt a káros sótartalmú vízzel történt öntözés teljesen elszikesítette. A gazda a reá váró szerepnek csak úgy és akkor tud megfelelni, ha ismeri a talaj kémizmusát és fizikáját, ha tisztában van azzal, milyen növényt mikor öntözhet a legsikeresebben, ha olyan kultúrákat öntöz, amik a vizet tényleg meg is hálálják és emellett kultúráit a szállítási és értékesítési viszonyoknak legjobban megfelelő módon választja meg. Tisztában kell azzal is lennie, hogy az öntözés egyáltalában nem talajjavítás, hanem teljesen különleges gazdálkodási mód, mert a nedvességpótló öntözés a talajnak semmi táperőt nem ad. A gazda az időjárás előre való ismeretének hiánya miatt úgy trágyáz, szánt és vet, hogy azokkal a közepes csapadékviszonyoknak feleljen meg. Bármelyik irányban is lépje túl az időjárás az átlagot, azt már a termés érzi meg. Klímánk