Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

2. szám - III. Kenessey Béla: Az Alföld vízgazdálkodása

318 mert amikor a csatornák rézsűi, sőt feneke is befagynak, a leszívóhatás tökéletesen megszűnik és csak akkor áll ismét helyre, amikor a fagy felenged. Ezek felemlítése után valóságosan csodálatosnak kell tartanom, hogy voltak esetek, amikor a belvízlevezető csatornákat a talajvíznek a csatornák feneke alá több méter mélységig való leszállításával vádolták meg. A belvízcsatornák az előadottak szerint csupán a felületi vizeket vezetik le, a talaj testében meglévőket pedig nem csapolják le. Ha azokat is el kell távolítani, tehát lecsapolást végezni, azt nyilt árkolással csak megfelelően áteresztő természetű talajokon tehetjük meg, amikor azonban a talajvíz lesüllyesztése a mondottak szerint csak kis távolságig történik meg számbavehető mértékben. Itten kell azt is megmondani, hogy ha a belvízcsatornáknak tényleg volna is talaj vízsüllyesztő hatásuk, az tehát csak mérsékelt távolságig terjedhetvén ki, már azért sem okozhatnak kárt, mert hiszen a belvízcsatornák rendszerint igen messze, néha több kilométer távolságban vannak egymástól. Az eddigiekből nyilvánvalóan következik az is, hogy amíg a belvizeket kötött talajokról is le kell vezetni, addig a talaj testében meglévőket csupán kellő áteresztő képességüekből lehet lecsapolni. Az előbbi tehát szigorú meghatározás szerint levezetés, az utóbbi pedig lecsapolás. Ehhez még egyet kell hozzátenni : A belvízlevezetés vízgazdálkodás ugyan, de nem talajjavítás, a lecsapolás pedig vízgazdálkodás mellett a szó legszorosabb értelmében vett, határozott talajjavítás is. Abban az esetben, ha valóságos lecsapolás szüksége merül fel s nagy területeket kell így megjavítani, minél értékesebb talajokról van szó, annál inkább helye lehet az alagcsövezésnek, mert a nyilt árkolás sok közlekedési és művelésakadállyal jár, ami az alagcsövezésnél igazán a legkisebb mértékre redukálódik. Ma is ismételten hallunk hangokat, amik szerint a belvizek levezetése volt az oka az Alföld elszikesítésének. Erre a minduntalanul megújuló vádra a legteljesebb tárgyilagossággal a következőket lehet válaszolni. A vád mindenek előtt néhai Kvassay Jenő ,,Mezőgazdasági vízműtan" című munkájában említett arra az adatra támaszkodik, ami szerint Magyarország szikeseinek területe 500,000 kat. hold s ezzel szemben felhasználja a Földtani Intézetnek azt a későbbi megállapítását, hogy a szikesek területe 1,300,000, sőt némelyek szerint 1,500,000 kat. hold. Ezt a vádat alaposan lerontja a földmívelésügyi minisztérium kiadásában legutóbb megjelent „A magyar szikesek" című hatalmas műnek az az adata, hogy a csonkaországban csupán 622,000 kat. holdnyi szik van. Kvassay adatait kibocsátott kérdőívekre érkezett válaszokra alapította, a magasabb későbbi becslés pedig állítólagosán felvételekre támaszkodik. Lehet, Kvassay tévedhetett. Az is bizonyos, hogy a tőlünk Trianon következtében elvett területeken is vannak szikesek. Ha tehát Kvassay adatát 50% hibával terheltnek mondjuk, az egész ország minden szikesére 750,000 holdnyi területet kapunk. Ezzel szemben a csonkaország szikeseinek területe a mondottak és legújabb pontos felvételek szerint 622,000 hold lévén, a két adat közti különbséget bátran az elcsatolt szikesek terhére írhatjuk. Van azonban a szemrevetésre más megjegyzés is : Mindenek előtt hangsúlyozni kell, hogy az időnként vízzel borított szikesek megjavíthatásának első és elengedhetetlen feltétele a hozzájuk]érhetés lehetősége. A belvízlevezetés pedig éppen ezt tette lehetővé. Hogy pedig az addig állandóan