Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

2. szám - III. Kenessey Béla: Az Alföld vízgazdálkodása

317 A talajok ebben a tekintetben való viselkedésének megállapítása érdekében Németországban, középkötött talajon végeztek igen érdekes kísérletet. Vízzel teljesen szaturált talajba 150 cm mély levezető csatornát ástak és megfigyelték, hogy az 30 nap alatt a talajvíz színét a szélétől számított 7 m távolságban csupán 30 cm-rel szállította le. De nem is kell ilyen messzire mennünk. Itthon is találunk meggyőző példákat. A Szegedi Ármentesítő és Belvízlevezető Társulat területén megesik, hogy a társulat csatornái teljesen üresen állanak, ugyanakkor pedig mellettük vízállások vannak és a víz még júniusban is kint tanyázik. Megesett az is, hogy amikor egyik csatorna színültig volt vízzel, a közelében lévő kútban nem volt egy csepp víz sem, pedig annak feneke sokkal mélyebb volt a csatornáénál. Ugyancsak a társulatnak sövényháza-fertői csatornáját a felszín alá minden víztelenítés nélkül, tehát szárazban 3 m mélységig áshatták ki, olyankor, amikor a csatorna mellett a legelő tele volt vízzel. Idézhetem a Középtiszai Ármentesítő Társulat adatait is. Ez a társulat 1931 óta pontosan figyelteti a Tisza, Hortobágy, Berettyó és a belvízlevezető csatornákmenti kutak vízállásait, tehát a talajvíz színének változását. Hozzáteendő ehhez, hogy az 1932-es évben nagy árvíz és igen sok belvíz, az 1933-as pedig árvíz és belvízmentes volt. A kutak vízállásai mindenek előtt azt árulták el, hogy azokra még a folyók vízállásainak is csak csekély befolyásuk van. Hogy pedig a talajvíz állása mennyire független a belvízcsatornákban meglévő vízszíntől, azt eléggé igazolja az a tény, amelyik szerint a talajvíz színe mindig alatta jár a csatornák fenekének és a különbség egyetlen esettől eltekintve, amikor csak 5 cm volt, 111 és 536 cm közt változott. Az említett csekély különbség a már említett nagy árvizes és sok belvizes 1932 márciusában volt meg. Ugyanott a különbség 1933 júliusában már 208 cm-re növekedett, tehát akkorra a talajvíz színe 203 cm-rel lejjebb szállott. A társulat által végzett megfigyelések azt is igazolták, hogy a belvízcsatornák tényleg csak a felületi vizeket távolítják el s a talaj kötöttségének mértékéhez képest azokat is néha csak 10 m távolságig, mert a felületi víz még középkötött talajokon is, a csatornák szélétől számított 10—20 m távolságban ott marad a felszínen, ha szabad lefolyásukat a felületi viszonyok meggátolják. Ezért a csatornákra dülő parcellák gazdái igen sok esetben kis árkocskák ásására kérnek engedélyt, amikkel a felületi vizeket levezethetik. Azok nélkül a víz telkeiken ott poshadna és azt csak a nap melege szívná fel. így előzik meg vetéseik kipusztulását. Tegyük fel egy pillanatra hogy a belvízcsatornák a talajok testében meglévő vizeket is leszívnák, tehát valóságos lecsapolást végeznének. Ilyen eset természetesen csak megfelelő áteresztőképességű talajon következhetik be. Ha ez megtörténik, a talajvíz színe a csatornák következtében semmi körülmények közt nem süllyedhet mélyebbre, mint a csatornák feneke, sőt még annyira sem, mert hiszen ilyenkor a talajvíz színében beálló depresszió vonala annál közelebb esik a felszínhez, minél messzebbre megyünk a csatornák szélétől. így természetesen csakhamar elérhetünk olyan ponthoz, ahol a depresszió gyakorlatilag már megszűntnek tekinthető. Ez a pont pedig szélsőségesen áteresztő alföldi talajoknál sincsen messzebb 40—50 m-nél. Minél kötöttebb a talaj, a távolság annál inkább csökkenik és kötött talajoknál ritkán éri el a 10 m-t. A csatornák következtében adott körülmények közt fellépő depresszió természetesen csak fagymentes időben lehet meg,