Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)
2. szám - III. Kenessey Béla: Az Alföld vízgazdálkodása
316 vetett és azt hatszor megkapálta. Június 12-étől szeptember 28-áig egy szem eső sem esett, holdanként mégis 36 q csöves kukorica volt a termés. Ugyanakkor a hajdú vár megyei gazdák a megszokott egyszeri kapálás és a töltögetés mellett csupán 4—5 q-t törtek. Ez a példa igazolja, hogy a nem mindenkor és mindenütt megbecsült kapa egy ike a legegyszerűbb vízgazdálkodási eszközöknek. Jól mondja az értelmes gazda, hogy egyetlen jó kapálás esővel ér fel. A másikat dr. Kerpély Kálmán végezte. Ugyancsak a debreceni akadémia birtokán, a csalamádé lekaszálása után, annak tarlója egyrészét megtárcsázta és megboronálta, másik részét pedig ilyen kezelés nélkül hagyta. A 10—10 napi időközökben végzett vizsgálatok azt igazolták, hogy a lazított felszínű talaj nemcsak jobban megőrizte vízkészletét, hanem az időközi esőt is jobban bevette. A talaj vízkészletének van más, habár a felszín porhanyóntartásánál kevésbbé sikeres módja is. Ez a talaj morzsalékos állapotban való tartása, mert csak úgy képes kellő mennyiségű hasznos vizet raktározni. A talaj vízkészletének megóvásától merőben eltérő feladattal akkor állunk szemben, ha a vízállapot abban az irányban tolódik el, hogy a víztartalom feleslegesen nagy. Ezt az esetet most már célszerű két részre bontani. Az egyik esetben a vízfelesleget távol kell tartanom, a másikban pedig eltávolít anom. Mielőtt az alföldi folyók árvédelmi töltései megépültek volna, tehát a vizek szabadon terjedhettek szét, az Alföld 2/ 8-a mocsár és vízjárta hely és csak V 8-a volt száraz. Ez volt az a kétségbeejtő állapot, amikor ott az emberek egészsége, vagyona, mindene hajszálon függött. A malária és mindenféle nyavalya állandóan tizedelte a magyarság bölcsőjének lakosságát. Amikor néha szánthatott és vethetett is, de hogy terményét le tudja-e aratni, betakarítani, értékesítésnél eltudja-e szállítani, az teljesen bizonytalan volt. Ez volt az az állapot, amikor az ármentesítés és belvízrendezés ellenségei szerint az Alföld nem volt olyan aszályos jellegű, mint most, mert akkor mindig volt elegendő csapadék. Ez volt az az ideális állapot, aminek visszaállítását egy karcagi fiskális a védtöltések legsürgősebb lebontásának elrendelésével, tehát a régi állapot visszaállításával a földmívelésügyi kormánytól nagyon nyomatékosan nem kérte, hanem egyenesen követelte. Hála legyen Széchenyi fáradozásának, a védgátak elkészültek és ma már csak igazán jelentéktelen, pár olyan, kis jelentőségű öblözetünk van, aim még megvédve nincsen. Az így megvédett birtokunk a csonkaország területének 23%-a. A védtöltésezés azonban újabb problémát vetett fel : a belvizek levezetésének szükségét. Azokat tehát elkellett távolítani, le kellett vezetni s hogy ezt megtehessük, belvízlevezető csatornahálózatot kellett építeni. A belvizek pedig csapadékból, fakadó és forrásvizekből származó felületi vizek lévén, azok természetesen a mélyedésekben futnak össze, tehát a csatornákat is oda kellett ásni. A belvízlevezető csatornák a vizeket viszérszerűen fogják össze és szállítják a befogadó alkalmas pontjához, ma már legtöbbször a hálózat szívét tevő szivattyútelephez. A mélyedések pedig általában kötöttebb és kötött talajúak lévén, az azokba bevágott csatornák csupán a felületi vizeket vezették le, a talaj testében meglévőket és köztük a talajvizeket pedig változatlanul hagyták.
