Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

1. szám - I. Dr. Cholnoky Jenő: A folyók szakaszjellegének összefüggése a szabályozással és öntözéssel

Ili mintegy 40 km hosszú darahon. Ebből is fattyúágak, illetőleg öntözőcsatornák szakadnak ki jobbra és balra. A többi folyónak mérsékeltebb az alsószakasz jellege, ezeket lehet legjobban használni. Ahol a folyók középszakasz-jellegűek, ott mindjárt megszűnik az öntöző-csatornák kiágaztatása, sőt ehelyett a csatornák itt torkolnak vissza a folyóba. Érdekes, hogy a tavakból kijövő folyóknak is mindjárt a tó alatt alsószakaszjellege kezdődik, kivéve a Garda-tóból kiszakadó Minciót. Különösen feltűnő a Como-tóból kilépő Adda esete. Ez mindjárt a tóból való kilépése után, alsószakasz jellegű. Ez feltűnő azok után, amit a tóból kilépő folyókra nézve mondtunk. De itt ennek tökéletes magyarázatát tudjuk adni. A tünemény magyarázatát sokkal nagyobb arányú példán sikerült megtalálni. Ez az észak-amerkai Huron-tó lefolyása, a St. Clair-folyó és a St. Clair-tó esete. Az Unió és Canada határán levő öt nagy tó közül a Huron és az Erie köz; van még egy kisebb tó, a St. Clair. A Huron-tó lefolyását a St. Clair-tóba, majd ebből az Erie-tóba nevezik St. Clair folyónak, az Erie lefolyását az Ontario-tóba Niagara-folyónak s végül az Ontario lefolyását St. Lörinc-folyónak. A Huron-tóból kifolyó St. Clair alsószakaszjellegű, hajózása némi óvatosságot kíván, de ami a legérdekesebb, a St. Clair-tóba egész szépen kifejlett, tökéletes deltát épít. Amerikában jártamkor ezt megmutatták s mint ellenvetést hozták föl szakaszjellegelméletem ellen. A Balaton azonban megtanított ennek magyarázatára is. A Huron-tó partjain ugyanis tekintélyes homok- és kavicsturzások vannak, mint a Balaton déli partján. A turzásokról kimutattam, hogy azok olyan pályák, amelyeken a turzás anyaga állandóan mozog az uralkodó szélnek a parttal párhuzamos komponense irányában. A Huron-tó déli részén a turzások a túlnyomó északi szél hatására mindkét parton délfelé szállítják a kavicsot és homokot s ez a tó tölcsérszerűen összekeskenyedő déli végén mindkét oldalról belejut a St. Clair-folyóba. Olyan tekintélyes tömeg ez, hogy a folyót gyengén alsószakasz-jellegűvé teszi, sőt ez a turzásanyag aztán a St. Clair-tóban, mint delta halmozódik fel. Ugyanez az eset látszik itt is, az Adda kifolyásával. A Como déli nyúlványának lapos partjain a heves északi szelek hatására a törmelék az Adda nyílása felé mozog s belejut a folyóba, azt alsószakasz-jellegűvé teszi. A Maggiore-tóból kifolyó Ticinoba ugyancsak belejut turzásanyag, de azért középszakasz-jelleggel indul meg a folyó, csak a tó déli vége körül levő hatalmas morénasáncokból kap még hozzá annyi törmeléket, hogy alsószakasz-jellegű lesz, tehát vízét szét lehet vezetni. Meg is teszik ezt az olaszok és a Sesia, Ticino és Adda közt olyan bonyolult öntözőcsatorna rendszer keletkezett, hogy szinte nehéz térképezni. Amint azonban a folyók, megszabadulva törmeléküktől, középszakaszjellegűek lesznek, többé egyetlen öntözőcsatorna sem szakad ki belőlük, sőt a fenn kiágazottak itt visszatorkolnak. Mivel Cremonától kezdve a Pó is alsószakaszjellegű, csak a déli, magasan feltöltődött folyók tudnak egyenesen beletorkolni, az északiak egy darabig még hosszú, párhuzamos futás után valahogy belejutnak, mint az Oglio és a Mincio, de aztán a Mincio torkolatán alul nem torkol többé mellékfolyó a Póba (a magasan feltöltött, veszedelmes helyzetű déli folyó, a Panaro kivételével). Ferraránál a Pó középvíze már magasabban van, mint a ferrarai házak teteje s a város szennyvizét nagyerejű szivattyúgépekkel kell a Póba fölemelni.