Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)
2. szám - I. Kun László: Franciaország vízútja
239 míg 1928-ban 144, a vasutaké pedig ugyanezen években 124 km-ről 130 km-re emelkedett, aminek az oka csakis a vasúti politikában rejlik. A helyzet tényleg az, hogy a vasúttársaságok a nagy vonalakon életbeléptették az egységes tarifát, amelynek értelmében a szállítási költség a távolsággal aránylagosan csökkenik. Emiatt a víziutak nagymennyiségű szénszállítástól estek el, ami már a legjobb bizonyítéka a vasút és víziút közti egészségtelen versenynek. Érezhető ezenkívül még az autófuvarozás versenye is, amit a vasút sokkal kevésbbé sínylett meg, mint a víziút. Ezeken az okokon kívül a víziszállításokban érdekelt vállalatok még más okokat is fölsorolnak, amelyek között nem utolsó helyen áll az, hogy bár a kormány a víziépítkezésekre óriási összegeket áldoz, azokból azonban az oroszlánrészt a tengeri kikötők emésztik föl és a belvízi utak fenntartására évenként csak 10 millió, fejlesztésükre pedig csak 15 millió, vagyis összesen 25 millió (leszámítva a német természetbeni szolgáltatásokat és a nemzeti fölkészültségre adott hiteleket) aranyfrank jut, ami a békebeli hitelekkel összehasonlítva 20—30%-os csökkenésnek felel meg. Fölemlítik még azt is, hogy a fenntartási és beruházási összegeknek elégtelensége folytán a víziutaknak igen fontos szakaszain bizonyos technikai tökéletlenségeket nem küszöbölnek ki, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a víziszállítások igen sok klienset vesztenek el. Egyszóval Franciaországban sincs meg az a bizonyos szükséges együttműködés, aminek a két szállítási eszköz között meg kellene lennie, bár az illetékes körök mind osztják azt a véleményt, hogy a két szállítási eszköznek a káros verseny helyett egymást szervesen kellene kiegészítenie. A franciaországi víziutak forgalmáról szóló ismertetésünk végén, nem lesz érdektelen azok utolsó 50 évi forgalmát grafikonban bemutatni (1. ábra). C) FRANCIAORSZÁG JELENLEGI Y ÍZI I TP0L1TIIÍÁ JA. 1. Műszaki teendők, törvényhozási intézkedések. Mielőtt a jelenlegi francia víziúti politikáról szólanánk, pár szóval meg kell emlékezni azokról a körülményekről, amelyek a francia víziutaknak a mai modern értelemben vett fejlődését gátolták. Visszaemlékezve a víziutak történelmi részében mondottakra, feltűnik, hogy sok víziút létesítése századokra nyúlik vissza. Azon, hogy a francia víziutak már ily régmúlt időben bizonyos fejlettségre tettek szert, kevésbbé csodálkozhatunk, ha figyelembe vesszük, hogy egyrészt Franciaország ipara és kereskedelme már századokkal ezelőtt rendkívül fejlettségnek örvendett és mezőgazdasága virult, másrészt pedig közútjai az év legnagyobb részében használhatatlanok lévén, az áruk jórészt a víziútat keresték föl. Elősegítette a víziutak korai fejlődését még a gazdag természetes víziúthálózat is, valamint az, hogy vasutak ebben az időben még nem voltak. A fejlődés azonban nem tekinthető szervesnek, mert nagyobbára csak lokális jellegű volt és a víziutak csak egyes, élénkebb iparú, avagy fejlett mezőgazdasági vidékek árucseréjét szolgálták. Hogy az egyes útszakaszokon közlekedő járművek nem lépték át saját működési területük határát, mutatja az a körülmény is, amely szerint az egységesnek látszó transzverzális vonalak különböző méretekkel készültek, miértis nagy távolságokra való szállításokról nem lehetett szó.
