Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

1. szám - I. Dr. Cholnoky Jenő: A folyók szakaszjellegének összefüggése a szabályozással és öntözéssel

Ili úgy hogy településre nagyon kevés hely kínálkozik. Rendesen csak az oldalvölgyek nyílásaiban látunk telepeket. A közlekedés nehéz, az út fenn vezet a völgyoldalon, esetleg a terraszokon. Ha a völgynek terraszai vannak, akkor mindjárt sokkal alkalmasabb lesz a letelepülésre. Ez azonban ritkaság, hogy ma felsőszakasz jellegű, szűk völgyek fölött terraszok legyenek, mert a völgy mai fejletlensége arra vall, hogy a hegyet fölépítő kőzet igen kemény, tehát a völgvbevágódás lassan megy. Már pedig akkor régebben sem igen lehetett ideje a folyónak völgyét kiszélesbbítenie. A terrrasztalan völgyeket a morfológiában kanyónoknak nevezzük. Mindig azzal áll kapcsolatban, hogy a folyó nagyon lassan tudja völgyét bevágni, azért mert a kőzet kemény (például a Hideg- és Meleg-Szamos kanyonja a GyulaiHavasok gránittömbjében), akár pedig azért, mert a folyónak kevés a vize (Colorado kanyonja). A felsőszakasz jellegű folyó nagy sebessége, esetleges sellői, rohanói miatt rendesen igen nehezen hajózható. Ilyen például a Jang-ce-kiang felső völgye a Hátsó-Indiai hegyláncokban. Nálunk a felsőszakasz jellegű folyók rendesen kicsinyek (Vág, Garam, Hernád stb. felső völgyei), azért ebből a szempontból nem érdekesek, de mindenesetre meg kell jegyeznünk két dolgot: 1. Tutajozásra nagyon alkalmasak. 2. Víztároló medencék készítésére éppen ezek a legalkalmasabb részletek, egyrészt lakatlanságuk miatt, másodszor azért, mert a völgy szűk, tehát nem kell nagyon hosszú gátat építeni és harmadszor azért, mert a folyó nagy esése miatt a felduzzasztott tó nem nyúlik el olyan hosszan a völgyben, hogy az nehézségeket okozna. Az amerikai sivatagi öntözőművek víztároló medencéi, például a nagyszerű Roosevelt-dam is, mind ilyen völgyszakaszokban készültek. A középszakasz jellegű folyók rendesen a legsűrűbben lakott, legjobban használható területek folyói. Ezeket könnyű szabályozni, mert hisz már magukban szép, szabályos, mély medrük szokott lenni, mint a Tiszának. Túlerős kanyarulatait le lehet vágni, partjait csak itt-ott kell biztosítani s a közép vízmeder szabályozása tartósan, szépen végrehajtható. Az árvízveszedelem már nehezebb kérdés. Csodálatos, hogy Vásárhelyi Pál felismerte a folyó természetét s azt a nevezetes törvényt, ami a folyó munkaképessége és az elvégzendő munka közt van, csak nem tudta még helyesen fogalmazni és általános érvényűvé tenni A középszakasz jellegű folyók vízjárása olyan, hogy az árvíznek is ugyanolyan szakaszjellege van, mint a középvizeknek, tehát az árvizeknek is olyan arányú medret kell készítenünk, mint amilyen arányú a középvízmeder. Mérnök kartársaim előtt ez a kérdés teljesen ismeretes, tehát csak hivatkoznom kell rá, hogy Vásárhelyi Pál zseniális gondolatát mai hidrográfiai tudásunk teljesen igazolta. Valóban, ha a Közép-Tisza árvízgátjait egymástól végig 750 m távolságra építjük, akkor az árvíznek is rendszeres lefolyást teremtettünk volna s a Tiszaszabályozás befejezett, igen tartós, tökéletes mű lett volna. Sajnos, tudjuk, hogy Palaeocapának, a Pó elrontójának beavatkozására ezt a Vásárhelyi Pál-féle, költséges és vakmerőnek látszó tervet elejtették s a gátakat rendetlenül vezették. A széles ártéren elterülő víz munkaképessége úgyszólván semmi, tehát alsószakasz jellegű lesz, hordalékát leejti és az ártért feltöltögeti. Szabályozás nélkül ez a feltöltés az egész ártérre, mondjuk az egész völgyfenékre kiterjed, tehát nem okozza a folyó elfajulását és helyváltoztatását. Ha azonban a folyót gátak közé fogjuk, de úgy, hogy azok rendetlenek, túlságosan széles árteret hagynak, akkor csak a gátak között elterülő árteret tölti föl, a mente-