Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

1. szám - VIII. Ihrig Dénes: A karapancsai szivattyútelep biztosítása

155 habarccsal öntöttük ki. A szívóaknánál, a gépház északi oldalán és a kinyomócsatornánál azonban kívülről ferdén levert csöveket használtunk, hogy így a cső vége az alap alatt előre megállapított helyen és mélységben legyen. Ezzel elkerültük a sok beton vésést és mint a besaj tolás mutatja, elég jó eredményt értünk el. A cementhabarcsbesaj tolásnál különbséget kell tenni az altalaj sűrítése és üregeinek kitöltése között. A karapancsai szivattyútelepnél az alap alatti kötött talajban vízmosta, szinte élesen határolt üregeket akartunk kitölteni. Ezért az előbbit figyelmen kívül hagyva, csak azokat a szempontokat és megállapításokat veszem sorba a végzett besajtolás kapcsán, melyek szóba kerülhettek. Először is a talajban meg kellett szüntetni a víz mozgását, mert a mozgó víz a besajtolt cementet kimossa. Ezért a kinyomócsatornát a Ferenc-csatornánál elzártuk, víztelenítettük és a szívóaknában a belvizeket a talaj vízállásig felemelkedni engedtük. így a vízállás a talajban kiegyenlítődött. A második kérdés az alkalmazandó anyag kérdése volt. Besajtolandó anyagul, mint már fentebb említettem, csak habarcs jöhetett szóba. Igen fontos volt az alkalmazandó nyomás kérdése, ami építmények alatti üregek kitöltésénél teljesen az építménytől, alapjának teherbírásától függ. Nagyobb nyomás alkalmazása alaplemezzel ellátott építmény alaplemezét deformálhatja, eltörheti, sőt az épületet felemelheti. A karapancsai szivattyútelepnél az alkalmazott sajtolási nyomás a sajtoló hely természete szerint 0-5—1-0—1-5 atm. volt, sőt sajtoltunk 0-3 atm. nyomással is. A sajtoló csövek elhelyezését és számát tervszerűen kellett választani, de a terv részletei természetesen csak a sajtolás közben alakulhattak ki. Egészen más a sajtoló helyek távolsága nagy összefüggő üregek kitöltésénél, mint laza, szemcsés anyagok tömörítésénél, vagy a források elfogásánál. Az üregek összefüggése következtében a mi esetünkben a habarcs 10—15 m-nél távolabbi helyeken is előbukkant. A gépház alapját három sor 3 m és a szívóaknát oldalról közrefogva egy-egy sor 2 m távolságra elhelyezett csövön keresztül sajtoltuk alá. A gépház keleti falán kívül esetleg bekövetkezett kimosások kitöltésére választottuk a 21—31. számú csőhelyet. Külön sajtoltuk alá a gépház szivárgó északkeleti sarkát és a kinyomócsőfejet. A sajtolási mélység megállapítása adott esetünkben igen egyszerű volt. A gépház alaptalajába a csövet addig süllyesztettük le, míg nagyobb ellenállásra nem találtunk. Ha mélyebbre vertük, a habarcsot még nagyobb nyomással sem tudtuk besajtolni. A csövet ilyenkor tehát feljebb kellett húzni. A szívóakna mellett azonban már nehezebb volt a kezdő mélység megállapítása, mert a földrétegen keresztül ferdén hajtottuk le a csöveket. Ott inkább mélyebbre mentünk le, mintsem, hogy az üregeket és lazulásokat kellő mélységben ki ne töltsük. A gépház alatt a kezdő sajtolási mélység tehát változó, mégis átlagosan az alaplemeztől számítva 3 m, a szívóakna alatt pedig 2—2-5 m volt. Fontos a sajtolás időben való keresztülvitele. Az egyes csöveken keresztül felváltva sajtoltunk a gépház, a szívóakna és kinyomócsatorna alá, mindenkor időt engedve a cement megkötésére. Ha pedig a sajtolt anyag valahol előtört (sok esetben az iszapoldatot tolta ki maga előtt), a műveletet megszakítottuk. A csövet kifúvattuk és kissé felhúztuk, csak egy-két nap múlva folytattuk tovább. A 3. számú ábrán a sajtoló lyukak melletti számok a sorrendet jelentik. A gépház alatti 1 után jött a szívóakna alatti 2, majd a kinyomócsőnél a 3 és 4. Ezután ismét a szívóaknában