Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

1. szám - V. Németh Endre: Olasz módszerek a lecsapoló csatornákban levezetendő vízmennyiségekenk a csapadékból való számítására

102 Már az elmondottakból is kiviláglik, hogy a Puppini-íéle eljárással a vízgyűjtőterületeknek igen változatos egyéni tulajdonságait lehet figyelembe venni. Vegyük azonban most közelebbről szemügyre a 18. számú képlet szerkezetét és a benne szereplő mennyiségeket. Az и és a mennyiségek а vízgyűjtőterület sajátos klimatikus viszonyait fejezik ki. Természetesen annál megbízhatóbban, mennél hosszabb időközre kiterjedő megfigyelésekből vezettük le azokat. Mint a képlet szerkezete is mutatja, az n és a a fajlagos visszaállításnak a képletből számítható értékét igen nagymértékben befolyásolják, indokolt tehát, hogy ennek a két paraméternek értékét a legnagyobb körültekintéssel határozzuk meg. Figyelemmel kell lennünk többek között arra is, hogy megállapításuk alapjául valamely csapadékmérő állomás adatai szolgálnak. Előzőleg már szóltam arról, hogy a csapadékmérők adatai tulajdonképen csak a mérőállomás közvetlen környékére vonatkozólag adnak pontos képet. Tehát minél nagyobb területre akarjuk azokat alkalmazni, annál inkább korrekcióra szorulnak, mert az esők az egész vízgyűjtőterületen nem oszlanak el egyenletesen. Puppini a bolognai síkságra vonatkozólag az I. számú táblázatban foglalt korrekciós tényezőket állította össze és annak megfelelőleg a csapadékmérő állomás adataiból közvetlenül kapott n és a értékek helyett a értékeket javasolta. Ezekben a képletekben A a km

2-ben kifejezett vízgyűjtőterületet jelenti. Ezzel a korrekcióval a képletben a klimatikus viszonyokon kívül a vízgyűjtőterület nagyságában megnyilvánuló különbözőségek is kifejezésre jutnak. А к lefolyási tényező — mint a neve is mutatja — a vízgyűjtőterületnek azokat a sajátságait fejezi ki, amelyek megszabják, hogy a lehullott csapadéknak hányadrésze kerül felszíni lefolyás útján a befogadó csatornahálózatba. Ez a tényező magábafoglalja a vízgyűjtőterület talaj- és művelési viszonyait, sőt bizonyos mértékig a dombozrati viszonyokat is. V А V = szerepét legjobban úgy világíthatjuk meg, ha számításba veendő értékének megállapítását írjuk le : A csatornahálózat a főcsatornából, továbbá első-, másod- és harmadrendű mellékcsatornákból áll. A méretezés természetesen a harmadrendű csatornáknál kezdődik, mikor tehát a másod- és elsőrendű mellékcsatornák és a főcsatorna méretezésére kerül a sor, akkor már a vízfolyás szerint feljebb eső csatorna, illetőleg csatornahálózat méretei és ezek alapján abban tározásra rendelkezésre álló férőhely V

1 ismeretes és ahhoz csupán a méretezés alatt álló csatorna férőhelyét kell hozzáadni. Ezt a csatorna L hossza és a becslés alapján próbaképen felvett F keresztszelvényterületből L. F szorzatban kapjuk meg. A méretezendő szelvény felett levő csatornahálózatban tehát tározásra rendelkezésre V L F áll V! + L . F térfogat, ebből a fajlagos férőhely V = 1 ^ . A V -nek ezt az értékét a 18. képletbe téve kapjuk a fajlagos vízszállításnak (u) és annak segélyével a levezetendő maximális vízmennyiségnek első közelítő értékét : Q-t. »'= n + 0 014 A és