Vízügyi Közlemények, 1933 (15. évfolyam)

2. füzet - XVII. Kisebb közlemények

68 Jacquinot a föntebbi fejtegetésekhez kiegészítő tanulmányt adott. Összefoglalja a Charmes-gát kijavítása alkalmából leszűrt szabályokat. Ha összetapadó, tömött agyagos homok-földgátat építünk, bizonyos megadott töltéslejtő esetén van bizonyos veszélyes magasság, melyet, ha túllépünk, a lejtőt enyhítenünk kell. A veszélyes magasság a durva homok mennyiségének függvénye (durva homok az, mi 0-5 mm szemű rostán nem megy át). Helyesebb, ha a rostaszemet 2—3 mm-re vesszük, mint 0-5 mm-re. 41—63% durva homok és 3 : 2 hajlású lejtő esetében a veszélyes magasság legalább 16—17 m ; Fontaine 20 m-re becsüli. 35% durva homok esetén 15—16 m ; 10—12% esetén 11—12 m ; 6% esetén 7—8 m. A töltéscsúszás lapja homorú ; a töve felé enyhül a hajlása, fennt meredek. Az agyagos homoklejtők meglehetős meredeken állanak meg. A nyomás és hőmérséklet, illetve szárazságváltozáskor az agyagos lejtőben repedések állanak elő ; ez a kiindulása a csúszásnak. A szappanos felszín nincs készen a földtömegben, hanem keletkezik az első kis megmozdulás alkalmával. A repedésbe hatoló igen csekély víz elégséges a szappanos felszín létrehozására. A csúszás egymásután több emeletben indulhat meg, több szappanos felszínen. Oly minimális megmozdulások hozzák létre, hogy némelyek azt hitték, hogy a szappanos réteg már a töltésben készen van. A szappanos felszín nem mindig a beszivárgott víztől származik, hanem a nyomás által kiszorított csekély víztől, mint ahogyan az agyaggolyó nedvesebbé válik, ha újjaink közt összenyomjuk. Ha nagyon sovány, likacsos, de különben bírós sarkantyúkat építünk be a töltésbe, e likacsos építmény a föld kiszárítását jelentősen előmozdítja. Ha nagy töltést építünk, mindenek előtt a durva homok arányát kell megállapítanunk. Aztán meghatározhatjuk a 3 : 2 hajlású lejtő veszélyes magasságát. Ha a gátmagasság ennél nagyobb, vagy enyhítjük a lejtőt a gát tövében, vagy még több durva homokot keverünk a földbe. Még biztosabb, ha támasztó sarkantyúkat építünk, melyek nem drágák a gát költségéhez mérten. E sarkantyúkat nem kell a gát tetejéig felépítenünk ; elég, ha a gát töve és a veszélyes magasság töve közt építjük ki. A Charmes- és Wassy-gátnál 15 m távolságra tették a sarkantyúkat ; e gátak 3—4 méterrel haladják csak meg a veszélyes magasságot. Két-két sarkantyú, mint valami boltozat két pillére működik. A sarkantyúkat befelé keskenyíthetjük, mert ekkor két-két sarkantyú közt levő föld, ha megcsúszni akar, összetömődni kényszerül, mi a csúszásra nem kedvező. A sarkantyúkat gonddal kell alapozni s az őrfalhoz támasztani. Hogy a sarkantyúk oldalszínén szivárgás (vízvonulási út) ne keletkezzék, célszerű rovátékosan építeni, hogy a szivárgó víz hosszabb utat tegyen meg. A felső lejtő csúszása nem eredményez töltésszakadást, mert üres medencekor áll elő. Az alsó lejtő csúszása ebben a dologban veszedelmesebb. Az alsó lejtő szárazságkor megrepedezik s nagy esőkor a repedésekbe a víz befolyik s ekkor történik a csúszása. Ezért az alsó lejtő felszínét célszerű vízvezetővé tenni és homokkal keverni. Celszerű az alsó lejtő tövét enyhébbé tenni. Galliot a Grosbois-gátnál az alsó lejtőt nem tömített földből készítette. Célszerű a tömött és nem tömött föld határán megvizsgálható galériát készíteni, mely a szivárgást megmutatja.