Vízügyi Közlemények, 1933 (15. évfolyam)

2. füzet - VIII. Németh Endre: Szemelvények az olaszországi "tökéletes talajjavítások" köréből

213. A legyőzendő nehézségek szerint a területek két csoportra oszlanak : 1. Vannak olyan területek, melyek már magasabb fekvésű, régen művelt területekhez csatlakoznak. Ilyen területeken a birtokosoknak módjukban' állott a magasabb fekvésű birtok munkásságának és felszerelésének a felhasználásával a társulati csatornahálózatba való bekapcsolódáshoz szükséges árkokat elkészíteni és a víztelenített területet művelés alá előkészíteni. A termelés lehetősége így biztosítva lévén, parcellákra osztották azokat, épületekkel látták el és bevezették az eperfa- és szőlőművelést. Néha a magasabb fekvésű birtokokhoz a lecsapolt területeknek csak egy részét csatolták, a visszamaradó részt pedig új felszereléssel, új munkaerővel látták el és a földmívelést kisbérlőkkel, vagy a környékbeli földmunkásokkal kötött szerződés alapján részes gazdaság módjára vezették be. Ilyen területeken általában nem volt drága a mezőgazdasági talajjavítás. Ennek köszönhetik például a S. Dona di Piave körüli birtokok, hogy tíz év alatt nagyszerűen fejlődtek. 2. A lecsapolt területek másik csoportjánál azonban nem volt meg a magasabb fekvésű segítőtárs. Ezeknek a területeknek birtokosai bizony nagy nehézségekkel küzdöttek meg. A munkaerőnek és felszerelésnek az előteremtése gyakran tönkrejuttatta a birtokost. Háború után azután a mezőgazdasági gépek segítsége, de főleg az állam nagymértékű támogatása (utak, hajózóutak, elektromos vezetékek stb.), valamint a mezőgazdasági hitellehetőségek gyorsabb fejlődést biztosítottak ezeknek a költségesebb talajjavításoknak számára is. Más szempontból osztályozva a területeket, a siker mértékét nagyon befolyásolta a tajok minősége. Legszebb eredményeket értek el a kevés tőzeget tartalmazó és majdnem sómentes talajokkal, melyeken a kalászosok azonnal sikerrel jártak és később a fás kultúrák (eperfa, szőlő) is meghonosodtak. A 0-5—-2-00 m vastag tőzeggel borított részek már nagyon próbára tették a birtokosok türelmét. Csak 4—5 év után lehetett takarmányfélékkel próbálkozni. A kalászosok nagyon bizonytalanul sikerültek a tengerivel együtt. El lehet mondani, hogy az első öt esztendő alatt a talaj ellenségesen viselkedett. A tőzegréteg általában öt év eltelte után mikrobiológiai hatások folytán ásványi anyagokban gazdagodott és attól kezdve egyre javult. Nehéz ugyan megmondani, hogy a tőzeges terület megjavulása és az átmenet meddig tart, mégis azt mondhatjuk, hogy egy évtized alatt általában megszelídül és igen szép termésátlagokat ad. Ahol a szükséges nedvesség nem hiányzik, ott a tengeri a főtermény. A fás kultúrák csak a tőzeg teljes átalakulása után jöhetnek számításba. Sós talajok a Livenza és Piave-folyók hordaléka alatt, a tengerpart mentén fordulnak elő. Első időkben ezeknek a talajoknak a megjavítása nem okoz olyan nagy nehézséget, mint a tőzegé, termőerejük azonban kicsiny, noha még jövedelmező. Később azonban, mikor a termés fokozására keiül a sor, akkor bizony a gondok megsokasodnak. A tőzeges talajtól eltérően, a sós talajokon a takarmányfélék sikerülnek a legjobban. Ez szerencse is, mert az állattartásból származó trágya a talaj szerény tápanyagkészlet feljavítását lehetővé teszi. Jól díszlik az eperfa is, ezért a selyemhernyótenyésztés is nagyot fejlődött. A lecsapolás és a talajjavítás mezőgazdasági fázisa a társulat kötelékébe tartozó területek legnagyobb részén már elérte azt a fokot, amelyen túl a további