Vízügyi Közlemények, 1933 (15. évfolyam)

1. füzet - X. Szabó Károly: A velencei tó

233 Vizsgáljuk kissé meg, mi volt ennek az oka? Eddig a társulatnak egy csatornája volt, amelyet 1896-ban épített. Ez a csatorna másodpercenkint 1-96 m

3 vizet vezetett. Addig nem is fenyegette veszély a lecsapolt területet, míg a víz egész éven folyhatott le. Azonban a bukógáton a vizet legjobb esetben csak 5 hónapig ereszthették le. Amikor elérkezik az október 1-je és amikor a tó vízszíne 104-40 m tszf.-i magasságot eléri, akkor az engedélyokirat szerint a 20 cm-es rátéti deszkát eltávolíthatják. Ilyen alkalommal a víz olyan nagy mennyiségben zúdult a társulati csatornába, hogy azt emészteni, levezetni nem tudta, a víz a csatorna partjait átlépte, a nagy költséggel megépített töltést átszakította, elhordta és a lecsapolt terület mélyebb fekvésű részeit elöntötte. Világos tehát, hogy itt kétféle gazdasági érdek ütközött össze. Az egyik a Velencei-tóparti halászbirtokosság, a másik pedig a Nádas-tó birtokosainak az érdeke. Az egyik érdekeltség igényének a kielégítése a másik fél kárával járt. Ha a vizet egész éven át eresztették a tóból, annak vízszíne olyan alacsonyra szállt alá, hogy a haltenyésztésre alkalmatlan volt. Viszont, ha az engedélyokiratban közölt korlátozással élt a parti halászbirtokosság, akkor a társulat érdeke szenvedett kárt az említett ok miatt, mint azt számtalan példa is igazolta. Ezek szerint a lecsapolócsatorna feladatának megfelelni nem tudott, mert a téh hónapokban felgyülemlett vizet áradás és kár nélkül elvezetni nem volt képes. Ezért a csatornát ki kellett bővíteni. A kibővítés végrehajtása érdekében a székesfehérvári kultúrmérnökség főnöke Vigyázó Imre és Schranz János királyi mérnök 1912. évi május havában egy tervet dolgoztak ki, melynek megvalósítása után mind a két fél érdeke védve volna. Az első kérdés most az, hogy az engedélyokiratban felemlített korlátozások és engedmények tekintetbe vételével a főcsatornát milyen vízemésztő képességűre építsék ki. Ennek eldöntése végett meg kellett állapítani azt a másodpercenkint lefolyó vízmennyiséget, amelyik mellett a Velencei-tóban az egész évben felgyülemlett víz lefolyást találna. Ez a vízmennyiség 365 napot véve alapul, mp-ként 1-341 m

3, vagyis ilyen vízemésztő képességű csatornát kellene építeni, ha egész éven át egyenletesen volna lebocsátható a víz. Azonban így az 1-341 m

3/sec-os vízeresztéssel nem oldható meg a kérdés, mert a parti birtokosság érdeke sérelmet szenvedne, amennyiben május hó végén a számítások szerint a Velencei-tó vízszíne még mindig 0-55 m emelkedést mutatna a bukógát éle felett és ekkor a vízszín 104-75 tszf-i magasságot érne el. Ezért elhatározták, hogy a csatornát úgy építik meg, hogy mp-ként 2 m

3 vizet vezessen le. Azután a következő kérdés, mely különösen a halászat szempontjából fontos, hogyan alakulna a tó vízszíne a 2 m

3/sec-os vízlevezető csatorna esetén 1 Számítás szerint a Velencei-tó vízszíne kora tavasszal, hóolvadáskor kezd erőteljesebben emelkedni, tehát ármentesítési és gazdasági célból arra kell törekedni, hogy februárban, mikor a rohamos emelkedés bekövetkeznék, amit a 2. ábra is mutat, a vízszínt a dinnyési bukógát küszöbéig leszállítsák. A Velencei-tóban szeptember elejétől február hó végéig raktározott vízmennyiség körülbelül 17,908,800 m

3. Ennek leeresztéséhez, ha naponként kb. 172,800 m

3 folyik le, kb. 104 napra lesz szükség. Ennek alapján a 2 m

3/sec-os vízeresztést minden évben november 17-én kell megkezdeni és addig folytatni, amíg a vízszín a tél folyamán 104-20 m tszf-i magasságra le nem száll. Azonban, amint a