Vízügyi Közlemények, 1933 (15. évfolyam)

1. füzet - X. Szabó Károly: A velencei tó

234 víz ennél magasabbra emelkedik, a vízeresztést újból meg kell kezdeni és addig folytatni, míg a vízszín nyáron a 104-20 m-t el nem éri. November 17-én az egész folyamat hasonló módon újból megismétlődik. A 2 m

3/sec-os vízeresztést a dinnyés—kajtori csatornán egy mércével ellenőrzik. Ezt a dinnyési bukógáttól kb. 100 m-re helyezték el. A vízmérce 0 pontját a csatorna fenekével egy szintbe helyezték. A mércén 90-es vízszínnek kell előállni, hogy a kívánt mennyiség lefolyjék. Ennek a 2 m

3-es vízeresztésnek megfelelő csatorna-vízszín mindenütt a terep színe alatt van, kivéve a MÁV (volt Déli Vasút) töltése alatt, mintegy másfél kilométeres mederszakaszt, hol a vízszín némileg a talaj felszíne fölé fog emelkedni. Ezen a szakaszon a töltésekhez szükséges földmennyiség kitermelése érdekében a meder fenékszélessége 4 m. Máskülönben mindenhol 2 m-es fenékszélességgel építették a csatornát. Az említett régi bukógátnak 3-98 m széles nyílása és a fix küszöbe a tengerszín felett 104-20 m magasan volt. Ez a bukógát azonban a megváltozott követelményeknek nem tudott megfelelni. Az átépítés következtében ma a mű rövid leírása és annak méretei a következők : A kiviteli tervek szerint a volt Déli vaspálya Társaság alapsíkjára vonatkoztatva a bukógát koronaélének magassága 104-42 m, ami megfelel a Velencén felállított mérce +18 cm-es állásának. A gát szélessége 4-0 m. Annak közepébe egy 1-20 m széles és a korona alá 87 cm-re leérő, tehát 103-55 m alapsík feletti küszöbmagasságú zsilipnyílás van beépítve. A gát koronájára egy 20 cm magas feltétpallót lehet elhelyezni. A feltétpallót október 1-től március l-ig hagyják a bukón, azután eltávolítják és eltávolítva tartják egészen október l-ig. Ha a vízállás túlmagasra emelkedik, a zsilip megnyitásával másodpercenként 2 köbméter vizet lehet a tóból lebocsátani. Eddig a főcsatornát tisztán a Velencei-tóból kifolyó víz mennyiségének tekintetbevételével ásták meg. Azonban még egy gazdaságilag értékesíthető, máskülönben az ártól veszélyeztetett terület is tekintetbe jön. Ez a Nádas-tó, mely a mai állapotában gazdaságilag értéktelen, de kellőképen lecsapolva és ármentesítve használható terület. Ebből a célból a Nádas-tavat még fokozottabb mértékben le kell csapolni. Ezért a főcsatorna mindkét oldalán több lecsapoló árkot kellene építeni. Amikor 2 m

3-es víz folyik le a főcsatornán, akkor annak két oldalán elhelyezett lecsapoló árkok a terep mély fekvésénél fogva a vizet nem tudnák levezetni a főcsatorna magas vízállása miatt, ezért a kultúrmérnökség úgy gondolta, hogy a kérdést egy szivattyútelep felállításával oldanák meg. A szivattyútelep a csatorna balpartján lenne elhelyezve, nem messze a seregélyesi vasúti vonaltól, északra. Ide vezetnék a bal- és a jobboldali árkokat is. Mivel a szivattyútelepet a főcsatorna baloldalára építenék, azért a jobboldali árok lecsapoló vizét a főcsatorna alatt elhelyezett 1 m-es nyílású vízbujtatón vezetnék a szivattyú telephez. Amikor a 2 m

3-es vízeresztés megszűnik, vagyis a főcsatornának nem lesz magas a vízállása, akkor a lecsapoló árkok vize szivattyúzás nélkül is belefolyhatik a főcsatornába. Hogy ezt elérhessék, magas vízálláskor a szivattyútelep felé, alacsony vízálláskor a terep szerint a főcsatornába zsilipek segítségével irányítanák a lecsapoló árkok vizét.