Vízügyi Közlemények, 1933 (15. évfolyam)

1. füzet - VIII. Vas Leó: Az európai Duna-bizottság 75 éves működése

205 A vízmélység további növelése érdekében folytatták az átvágásokat és szabályozásokat úgy, hogy 1871-ben, a Csatal-Izmail kivételével, már mindenütt 13 láb (3-96 m) vízmélység állt rendelkezésre. A Csatal-Izmailban 1872-ben egy 1400 m hosszú, kőből való párhuzamművet építettek, amivel ott nagyobb vízmélységet értek el, mint a szulinai ágban. Minthogy a forgalom mindig nagyobb vízmélységet követelt, azt 1880-ban újabb szabályozási művekkel 15 lábra (4-57 m) emelték. 1880 és 1886 között a kanyarulatok partjait burkolták, továbbá az említett vízmélység megtartása érdekében újabb kis átvágásokat létesítettek. 1890—1893 között épült a 9 km hosszú híres ,,M" átvágás, amelynek biztosítására felette és alatta sarkantyúkat építettek. 1894—1902-ig még három új átvágással úgyszólván teljesen kiegyenesítették a szulinai ágat. Az átvágások az ágat 11 mérfölddel rövidítették meg. (10. ábra.) A vízmélység a szulinai ágban 1890-ben 16 lábra (4-88 m), 1901-ben 18 lábra (5-49 m), 1911-ben 2Щ lábra (6-63 m), 1926-ban pedig 23% lábra (7-16 m) növekedett, sőt azóta az év legnagyobb részében 24 láb (7-31 m) vízmélység áll a hajózás rendelkezésére. A szulinai ág szélességét sarkantyúkkal és partvédőművekkel az ág felső harmadában 400 lábra (122 m), a középsőben 450 lábra, a torkolat közelében pedig 500 lábra (152 m) szorították össze. A szulinai ág minimális keresztszelvényterülete, mely 1880-ban csak 480 m

2 volt, 1889-ben 577 m

2-re emelkedett, jelenleg pedig 786 m

2. A szabályozások során 167 sarkantyút s a két parton összesen 91.800 m partvédőművet építettek. Ezek a szabályozási munkák a Duna víztömegének a delta három főágában való megoszlására is nagy befolyással voltak, amit az alábbi táblázat is bizonyít. A Duna víztömege a három torkolati ágban a következőkép oszlott meg. A szulinai ág víztömegének növekedése bár lehetővé tette magában az ágban a hajózómélység fenntartását, de a torkolat eliszapolódását fokozta, mert a nagyobb víztömeg most természetesen több hordalékot visz a tenger felé. Viszont a Szentgyörgy-ág víztömegének csökkenése nagyban hozzájárult ennek az ágnak a feliszapolódásához és bár a torkolat maga ma is olyan, mint 1856-ban volt, benne a hajózáshoz szükséges vízmélységet ma csak lényegesen több költséggel lehetne elérni, mint annakidején. Miként fentebb említettük, 1894-ig sikerült a torkolatban a szükséges vízmélységet kotrás nélkül elérni. Magában a szulinai ágban azonban 1887 óta kellett a hajózómélység biztosítása céljából gázlókotrásokat végezni. Erre a célra szerezte be az EDB a mult század nyolcvanas éveiben a „Delta" (1882) 180 lóerős és a „Sir Charles Hartley" (1892) 250 lóerős nevű vedres, tengeri kotrókat, amik kisebb, 38 m hosszú, 8-5 m széles, 1-50 m merülésű, 3-05 m mélységben dolgozó műtárgyak voltak. 1856-ban 1905-ben 1928-ban Kilia-ág Szulinai ág . . Szentgyörgy-ág 63% 67% 65% 7% » % 14% 30% 24% 21%