Vízügyi Közlemények, 1932 (14. évfolyam)

1. füzet - III. Kenessey Béla: Az 1885 : XXIII. tc. alapján megállapítható hozzájárulás és az eljárás lebonyolítása

48 Ez olyan kérdés, amit a törvényhozásnak szintén meg kellene valamiképen oldani. Igen jó segítség lett volna a jókarbahelyezés kérdésének elintézésénél, ha a korábbi joggyakorlat rendezéseknél, vagy újabb engedélyezéseknél bizonyos méretekre vonatkozó rendelkezéseket ideigleneseknek nyilvánítottak volna azzal a hozzáadással, hogy a vízhasználatok birtokosa a vízfolyás később, bármikor való jókarbahelyezésének elrendelése következményeként mindennemű kártala­nításra való igény nélkül, különbeni hatósági végrehajtás mellett köteles a szükséges átalakításokat és módosításokat foganatosítani és az előírandó vízlefolyási viszonyok­hoz minden tekintetben alkalmazkodni. Sajnos, a múltban nem gondoltak erre, s ennek folyománya volt az előbbi eset is, amikor csak panaszló közben jötté vei lehetett a kérdést megoldani. A mult azonban nem zárja ki, hogy a jövőben ezeket a kikötéseket mellőzzük. 5. Törvényhatóságok hozzájárulása. A törvényhatóságok hozzájárulása a II f.) pont értelmében csakis az utak folytán kerülhet szóba, Miután pedig az utak ügyét a következő pontban úgyis tárgyalom, azoknak itten való külön megbeszélése nem szükséges. 6. Az utak hozzájárulása. Az utak folytán való hozzájárulásra a II. g) alatt előadottak szerint első­sorban az úttulajdonos partibirtokos mivoltából kifolyólag van szükség. Bár­milyen csekély is különösen az utat keresztező vízfolyásként ez az érdekeltség, azt a törvény betűjénél fogva elvi szempontból sem lehet mellőzni. Ez, a parti­birtokból eredő kötelezettség független attól, hogy van-e az útnak a jókarbahelye­zésből haszna, vagy nincsen. Amennyiben pedig e munkálat az útnak egyéb szempontból is javára van, ha ilyen eset előfordul, az út éppen úgy területarányban vonható be, mint más parti, vagy ártéri birtok. Azon a címen való bevonásról, hogy a munkálatok keresztülvitele az árvizek nagyságát csökkenti, nem lehet szó, mert hiszen a már előadottak szerint a mun­kálatok következtében azok színének leszállításáról komolyan beszélni nem lehet. 7. A vasutak hozzájárulása. Teljesen azonos elbírálás alá esik, mint az utaké. Itten meg kell említeni, hogy a közigazgatási bíróságnak 1901. évi február 19-én 3181/900. szám alatt hozott ítélete szerint a helyiérdekű vasutak a vízjogi törvény 40. alapján végrehajtandó munkálatokhoz ugyan hozzájárulni tartoz­nak, de ez a kötelezettség csak akkor terheli azokat, ha a munkálatokból tényleg hasznuk is van. Miután pedig ilyen eset egyes kivételektől eltekintve, alig fordul elő, annak külön megbeszélése nem is szükséges. Amennyiben azonban bármilyen vasútnak a pályatesten kivül fekvő ingatlanai vannak, azok teljesen a magán­kézben lévőkkel azonosan birálandók el.

Next

/
Thumbnails
Contents