Vízügyi Közlemények, 1932 (14. évfolyam)

2. füzet - V. Kenessey Béla: Az 1885. évi XXIII. t.-c. 51. §-a

197 ból teljesen vízzárónak mondható, az illuviális szintben rendesen a felszín alatt 0-5—1-0 m mélységben fordul elő s a felső, tevékeny talajréteget választja el az alsó, holt rétegtől. Ez a vízzáró réteg még mélyebb alagcsövezés esetén is az a határ, ameddig a felszíni víz behatolhat. Ezekben a talajokban nem lehet érvényben a szívóvonalak távolsága és mélysége közötti közvetlen összefüggés, mert a vízzáró réteg megakadályozza, hogy az alatta jelentékenyen mélyebben elhelyezett alagcső erőteljesebb víztelenítő hatást fejthessen ki. Ezért a nehezebb talajokban mindenesetre előnyösebb lesz a kevésbbé mély alagcsövezés létesítése. A kísérleti telepeken szerzett tapasztalatok szerint 1-0 m alagcsőmélység a legkedvezőbb. Az agyagos, vagy agyagos-homokos középtalajokban — arra való tekintettel, hogy bizonyos fokig vízáteresztők, — előnyösen alkalmazható a mélység és a távolság közötti megállapított közvetlen összefüggés. Nagyon óvatosan kell eljárni az erősen homokos vagy homoktalajokon, amelyekre a mélység és távolság közötti közvetlen összefüggés minden korlátozás nélkül alkalmazható. A rendszeres alagcsövezés erősen víztelenítő hatását kisebb mélységben, nagyobb távolságra elhelyezett szívókkal kell mérsékelni. A szívók mélységének és távolságának megállapítására klimatikus tényezők közül főképen a vegetációs időszakban lehulló csapadék mennyiségének van lényeges befolyása. A kísérleti állomásokon a megfigyeléseket három-három elemen végezték, amelyeknek a csővonalai vagy egyenlő távolságra voltak egymástól, de különböző mélységekben elhelyezve, vagy egyenlő mélységben, de változó távolságokra. Minden elem négy szívóvonalból állott és így három lecsapolt sávot adott. Az egyes kísérleti telepeken főkép gabonára és kapásnövényekre (takarmány- és cukorrépa, burgonya) állapították meg a terméseredményeket és pedig minden elemen egy ar (100 m

2) nagyságú kísérleti parcellán. A kísérleti parcellát úgy választották ki, hogy az minden szívóvonalat keresztezzen. Minden kísérleti elemen három termelési parcellát választottak, egyet a szívóvonalak felső, egyet középső és egyet alsó szakaszán. Ilymódon különböző elrendezésű alagcsövezéseknek a termésre gyakorolt számokban kifejezhető hatását állapították meg. Bár elismerik, hogy nem mindegyik kísérleti telep elhelyezése felelt meg minden követelménynek és hogy a figyelembevett terméseredmények az alagcsövezés létesítését követő első évekre vonatkoznak, mégis sokféle hasznos következtetés vonható le máris és pedig az egyes vonatkozások tendenciája, valamint az ismétlődő jelenségek gyakorisága révén. Figyelembe kell venni azt a körülményt is, hogy az 1926. és 1927. év viszonylag nedves volt, mikor az alagcsövezés eredménye teljes mértékben érvényesülhetett, míg az 1928—31. évek főképpen a vegetációs időszakban (az 1928. és 1929. év telén is) aránylag szárazak voltak s így a növényzet a szárazságtól szenvedett. Az eredmények azt mutatják, hogy nedvesebb esztendőkben nagyobb termést a sűrűbb és megfelelően kisebb mélységű alagcsövezéssel értek el. Szárazabb években viszont kisebb lett a terméshozam. Száraz években nagyobb termést a lehető legnagyobb távolságra és mélyebben lefektetett alagcsövek segítik elő. Érdekes a különböző termények viselkedése az alagcsövezéssel szemben : Száraz években a sűrű alagcsövek kedvezőtlen hatása a jóminőségü búzára, zabra és répára nagyobb, mint az árpára. Ezek a tanulságok olyan talajra vonatkoznak, melyben a talajvízszin nem összefüggő, vagyis ahol az alagcsövezés főképpen a talajnedvesség szabályozását