Vízügyi Közlemények, 1932 (14. évfolyam)

2. füzet - V. Kenessey Béla: Az 1885. évi XXIII. t.-c. 51. §-a

176 ásott s ezzel a már eredetileg is rossz helyzet még rosszabbá lett. A helyreállítás érdekében közigazgatási bejárást tűztek ki. Amikor kijelentettem, hogy a folyót új medrében meghagyni veszedelmes, de egyúttal veszedelmes volna a régi folyás helyreállítása is, azért legcélszerűbb, ha egyidejűleg a szakaszt a vízfolyás tekintetbevételével is rendezik, a bejáráson résztvett vasúti részvénytársaság elnöke, nagybefolyású ellenzéki vezér, minden kertelés nélkül felszólított, hogy véleményemet vonjam vissza, mert ellenkező esetben élcsapat. Ismét felvéve tárgyam fonalát, az eljárás tökéletlenségének folyománya, hogy a kiküldött vízimérnök a legtöbb esetben tisztán érzékére van abban a tekintetben utalva, mit tart helyesnek és jónak, mert rendszerint semmi támaszték nem áll rendelkezésre. így azután kénytelenségből, érzék szerint járul hozzá ilyen, vagy olyan megoldáshoz. A kérdés mélyébe kellő adatok hiányában nem hatolhat be és így inkább enged a minden oldalról megnyilvánuló nyomásnak, mert érzékét, mint döntő tényezőt nem tolhatja előtérbe. Hogy a megnyilatkozó nyomás néha milyen erős, arra szintén szolgálhatok példával. A kör mend—németújvári vasút közvetlenül Pinkamindszent község fölött keresztezi a Pinkapatak völgyét. A bejáráson a megszokott módon kénytelen voltam minden előkészület és adatok nélkül résztvenni s csak annyit tudtam, hogy a patak néha meglepő gyorsasággal megjelenő és igen nagy árvizeket hoz. Ezért a község fölött lévő, elég széles völgyben a tervezettnél több és nagyobb nyílás építését javasoltam. De amikor megkérdezték, mire alapítom véleményemet, csak az éppen most előadottakat említhettem meg, mert bővebb adataim egyáltalában nem voltak s ilyenek beszerzésére pedig sem módom, sem pedig alkalmam nem lehetett, mert a vizén felvételek még nem voltak. Természetesen, kérésem a vasút vállalkozója részéről a leghatározottabb ellenzésre talált, mert bizony-bizony a nyílástöbblet jól megemelte volna a költségeket. Segítségére voltak a járás és a vármegye urai is, akik a vasúttól az egész vidék fellendülését várták és attól féltek, ha a költség megnövekedik, az építés elmarad. Ilyen körülmények közt feltételesen járultam hozzá a tervezett nyílások megépítéséhez, nevezetesen azzal a kikötéssel, ha a Pinka álláspontomat utólag igazolná, a vasút köteles lesz a még kért nyílásokat megépíteni. És mit tett Isten? A vasút megépült és mielőtt a vállalkozó az őt terhelő kötelezettségek alól végleg mentesült volna, egy hatalmas árvíz a nyílások elégtelensége folytán igen erősen megduzzadva, a völgyben lévő vasúti töltést több helyen elsodorta. Természetesen, utóbb mindent meg kellett csinálni, ami ellen eredetileg tiltakoztak. Hiába volt a meaculpázás, viselni kellett az árvíz minden következményét és végeredményben sokkal többet költeni, mint amennyire eredetileg szükség lett volna. A hiányos tervekre a gyakorlatból a többiek közt van még egy igen jellemző példám. Az eset ugyan nem velem történt meg, hanem egyik kartársammal, aki ezeknek a soroknak olvasásakor bizonyára ráismer egyik saját esetére. Hely és nevek mellékesek. Elég annak megemlítése, hogy egyik vármegyében, annak székhelyén lakó, régi gyakorlatú magánmérnök helyiérdekű vasutat tervezett, aminek helyszínrajzát és hosszszelvényét említett kartársam, aki ugyanabban a városban lakott, közvetlenül a bejáráson való részvételt elrendelő miniszteri rendelet után megszerezte. így pár napi alkalma volt arra, hogy a terveket áttanulmányozhassa és a bennük lévő apró-cseprő hibákkal együtt egy hatalmasnak is