Vízügyi Közlemények, 1932 (14. évfolyam)

2. füzet - VI. Vas Leó: Kultúrmérnöki tevékenység Csehszlovákiában

137 tudjuk milyen merülésű hajóval és milyen vízállás mellett, Széchenyi 1846 júliusában Tokajig, 1847 szeptemberében Tiszaujlakig mehetett fel gőzhajón. Ma rendszeres hajózás ősszel csak Szolnokig, illetve Tiszafüredig lehet fenntartani. Feljebb csak kedvező vízállás mellett, vagy csak csekély terheléssel mehetnek a hajók. Az átvágások egyenesben való vezetése helyenként rossz gázlók képződését és a meder egyensúlyának megbontását okozta, de ezek kisvízi szabályozással megszüntethető bajok. Azonban a Tiszán eddig csupán az ármentesítés történt meg és a mederben végrehajtott munkák is csak az árvizek szabályozására szolgáltak. A kisvízi szabályozás még megoldásra vár. De az átvágásoknak így is vannak jelentékeny előnyeik. Elsősorban tetemesen megrövidültek a helyközi távolságok, másodsorban egységesebb lett a meder, eltűntek az apró szigetek és mellékágak. Végül számos, a hajózásra kedvezőtlen éles kanyar kikapcsolódott. Míg a szabályozás előtt 200 m-nél kisebb sugarú kanyarulat összesen 77 volt és ezek között a 100 m sugarú ívek sem voltak ritkák, addig az 1929—31. évi felvételek szerint csupán 6 olyan kanyarulat van, ahol R<200 m-nél. Az 1908. évi víziberuházási törvény alapján 20 éves országos munkaprogramm során 192 millió aranykoronából 61 milliót a Tiszán és mellékfolyóin építettek volna be, ezenkívül kivitelre vártak a Csongrádtól kiinduló, a Tiszát a Dunával összekötő hajózócsatorna tervei is. Ez a csatorna a Tisza völgyén érkező áruk útját Budapest felé átlag 800 km-rel rövidítette volna meg. A Tisza Vásárosnaményig terjedő szakaszának kisvízi szabályozásán kívül a mellékfolyók csatornázásával 520 km, 2 m merülésű hajókkal járható víziút kiépítése л-olt tervbe véve, vagyis így a Tisza völgyében összesen mintegy 1000 km-es víziút-hálózat megteremtéséről volt szó. A felvételek és tervek jórészt elkészültek ugyan — a Körösön egy hajózózsilip is megépült és a Béga régebben megindított csatornázása teljesen befejeződött —, de a nagy programm megvalósulását meghiúsította a világháború és a Tiszamedence szétdarabolása. Magán a Tiszán is megindultak még a világháború előtt a legsürgősebb munkálatok. A vonalozás megváltoztatásával járó átfogó szabályozásról ugyan nem lehetett szó, de a partokon ott, ahol az ármentesítő töltések vagy községek biztonsága megkívánta, partvédőművek épültek és a Szolnok—szegedi szakaszon a gázlók nagyrészét is szabályozták. A világháború kitörésével abbamaradt munkálatok ma ismét folyamatban vannak. Ezeknek eredményét а XVIII. táblázatban foglalhatjuk össze. Bár az eredmények igen jelentékenyek, a kisvízi szabályozás erőteljes folytatására nagy szükség van, amit legjobban az 1917. és 1921. évi kisvízi tartóssági adatok igazolnak. A kis esés sajátságos szabályozási rendszer kialakulását tette lehetővé. A túlságosan elszélesedő helyeken a medret rőzséből készült iszapoló művekkel és rőzsefonatokkal álló sarkantyúkból összébb szorították és egészséges partokat teremtettek. így csekély költséggel kiváló eredmények voltak elérhetők. Követ legfőképpen csak a kanyarulatok tetőpontján a szakadópart biztosítására használnak. Kevésbé veszélyeztetett helyeken partbiztosításra a rőzse is megfelel. A kemény agyaghátakat elkotorják. A kellő szélességben és helyes vonalozással készült vezérárkokat a folyó nem iszapolja fel. (L. 18-—20. sz. képet a külön műmellékleten.) A legújabb időkben az 1929. évi III. tc. tette lehetővé, egy sajnos, kisebb arányú víziberuházási programm megindítását. Ennek során egyrészt az erősen.