Vízügyi Közlemények, 1932 (14. évfolyam)

2. füzet - II. Zauner István: Ausztria vízügyi szolgálata és vízügyi politikája

106 mányi költségvetés 1'5%-át, hazánkban pedig annak csak 0.44%-át fordította. Itt mutatkozik meg lényegesen a vízimunkálatok fontosságának tudata közötti különbség. Ez az összehasonlítás sajnos, igen nagy mértékben a magyarországi viszonyok rovására üt ki. Ausztriában a közületek és magánosok részéről a víziügyek iránt hihetetlen mérvű érdeklődés mutatkozik és ez annyira általános, hogy nemcsak a hivatalos szervek, hanem a magánosok részéről is mindenki, úgyszólván kivétel nélkül meg van arról győződve, hogy valamely vízfolyás nemcsak átka, nemcsak terhe, nemcsak pusztítója lehet völgyének, hanem csekély befektetéssel a környéknek áldásává, a forgalomnak megkönnyítőjévé, olcsóbbátevőjévé, hihetetlen mennyiségű energiák forrásává is válhat. Ezzel szemben sajnos, hazánkban a legindokoltabb, legszükségesebb vízimunkák terveit is a közvélemény a legjobb esetben közönnyel, fásultsággal szemléli. Igen sokszor pedig rosszindulattal találkozunk. Egy-egy folyó hazánkban, sajnos, még most is igen sokak szemében a két part között való forgalom megbénítójának, veszélyes árvizek, elöntések okozójának számít. Egy-két nagyobb városunktól eltekintve, a legtöbb folyóvízmenti városunk és csaknem az összes falvaink a hátukat fordítják az életet, forgalmat, gazdagságot kináló folyó felé, amelynek partjain ilymódon sétányok, ligetek, tárházak, rakodók, átrakóállomások sínpárjai helyett a szegénység, az elmaradottság tanyázik. Ha ennek a hátramaradottságnak okát vizsgáljuk, úgy azt kétségtelenül csak abban találhatjuk meg, hogy a vízimunkálatok fontossága a magyarországi közvélemény és vezetőkörök szemében a háború óta rendkívüli mértékben megcsappant, mert valamiképen az a téves vélemény alakult ki, hogy nálunk a vízimunkálatok túlnyomólag be vannak már fejezve Ezt igazolja az a körülmény is, hogy a háború előtt a magyar vízi beruházások összege úgy, mint jelenleg Ausztriában, az állami költségvetésnek ugyancsak 1-5%-át tette ki. Vizsgáljuk meg azonban, hogy az érdeklődésnek megcsappanása, a vízimunkálatoknak másodrendű fontosságú munkálatokká való degradálása hazánkban indokolt-e? Vájjon hiánytalanul végrehaj to tta-e már a vízügyi szolgálat azt a munkát, amelyet Széchenyi elgondolásai nyomán nagynevű alkotói számára kijelöltek? Ha így tesszük fel a kérdést, úgy azt gondolom, kivétel nélkül nemcsak a vízimérnökök részéről hangzik a válasz, hogy a munkakör végrehajtva még nincsen, mert még a vizek rendezése terén is sok a teendő és most következnek az újabb korszakkal, a vizek hasznosításával járó fontos munkálatok, víziutak fejlesztése, átrakodó kikötők létesítése, öntözés, tógazdaságok, vízierők stb. Mindezek a teendők — síkságaink folytán — nálunk sokkal fontosabbak, mint a hegyvidéki Ausztriában. Elmultak-e tehát már folyóinkon az imminens veszélyek, oly karba hoztuk-e vízfolyásainkat, hogy ha nem is ölbetett kézzel, de csökkentett munkateljesítménynyel nézhetjük az ország erkölcsi és anyagi érdeklődésének az egyéb kulturális, kereskedelmi és ipari érdekek felé való eltolódását? Erre a kérdésre a vízügyi szakemberek véleménye az, hogy ha legalább is az eddigi eredményeket konzerváló fenntartási munkálatokat a rendelkezésre bocsátott pénzösszegek elégtelensége folytán sem tudjuk elvégeztetni, úgy kiváltképen a Tisza és mellékfolyóinak völgyében rövidesen a vizikatasztrófálc sorozatával kell számolnunk, amelyek nemcsak az eddigi vízügyi beruházásainkat, hanem egyéb