Vízügyi Közlemények, 1932 (14. évfolyam)

2. füzet - II. Zauner István: Ausztria vízügyi szolgálata és vízügyi politikája

84 képest szinte elképzelhetetlen és utópisztikusnak tűnő anyagi támogatással sietnek a tulajdonosok segítségére. így a recipiensek megteremtéséhez szükséges patakszabályozások költségeinek átlagban 30—40%-át, a talajcsövezéseknél 15—25%-át, nyilt árkokkal való lecsapolásoknál 30- -40%-át az állam és az egyes tartomány viseli s így a tulajdonosokra átlagban az összköltségeknek csak 25—40%-a marad. A lecsapolásokba befektetett állami tőke évenként átlagosan kereken 1 millió 730,000 P-re rug. A tartományok hozzájárulása a fenti összeghez körülbelül hasonló, míg az összesen befektetett költség átlagosan évenként 6 millió pengőt tesz ki. b) Patakszabályozások. A patakszabályozási munkálatokat, mint különben az összes vízimunkálataikat, a legnagyobb alapossággal és mondhatni költséget nem kímélve hajtják végre. Az alig beágyazott, rendkívül kanyargós, a legkisebb csapadék leesése után a völgyekben szélesen szétterülő patakoknak a szabályozással legtöbbször teljesen új medret ásnak. Főcéljuk minden esetben az, hogy a kárt okozó víztömegeket minél egységesebben és minél gyorsabban vezessék le. Ezokból a patakok kanyargós folyását sohasem követik, hanem a völgyek főlejtési iránya szabja meg a patak medrének irányát is. A maximális árvizek ellen a patakok mentén töltéseket csaknem sohasem emelnek, hanem a szelvényeket olymódon állapítják meg, hogy az évtizedenként ritkábban előforduló katasztrofális árvízeket kivéve, a normális árvizek a trapézalakú mederben elférjenek. Túlzott méretek azonban mindennek dacára sem állanak elő, mert a mindenütt rendelkezésre álló lejtési viszonyok a maximálisan engedélyezhető sebességek számításba- és tényleg igénybevételét is lehetővé teszik. A mederfenék túlerős lejtésért 60—80 cm magas, kőből vagy betonból készült bukók beiktatásával mérséklik és tekintve, hogy a kanyargós vízfolyásokat néha eredeti hosszuknak felére vagy még kisebb hosszára csökkentik, a bukók igen sűrűn, 100—150 m-re követik egymást. A még ilymódon is előálló nagy sebességek fenékés rézsűkimosó hatását ellensúlyozandó, kisebb patakoknál fenyőfatörzsekből nagyobbaknál terméskőből készült fenék- és rézsűburkolatot helyeznek el. A rézsűket az évi átlagos középvízszin magasságig terméskővel burkolják, míg az efölött lévő és a maximális árvízszínig érő rézsűn gyepkocka-burkolást alkalmaznak, efölött pedig a rézsűt fűmaggal vetik be. (L. 8—10. sz. műmellékleteket.) c) Öntözés. Az öntözésnek Ausztriában természetesen nincs az a jelentősége, mint hazánkban. Csapadékának évi átlaga a síkságokon is mindenütt közeljár a 900—1000 mm-hez, nom beszélve a hegyvidékről, ahol az évi csapadék a 2000 mm-t is eléri, sőt helyenként túl is haladja. Ez a nagy, Alföldünk átlagánál 50—60%-kal nagyobb csapadék, de kiváltképen a levegőnek nagyfokú páratartalma a csapadék mesterséges pótlását nem igen teszi szükségessé. Alsó-Ausztriában, a Duna széles völgyében, valamint Tirolnak egyes helyein azonban az országos átlagnál jóval kisebb, évi 600 mm csapadéku területek is akadnak. Ezeken a helyeken a patakok, források vizében rendelkezésre álló vízmennyi-