Vízügyi Közlemények, 1932 (14. évfolyam)

1. füzet - III. Kenessey Béla: Az 1885 : XXIII. tc. alapján megállapítható hozzájárulás és az eljárás lebonyolítása

24 nek különbséget a parti és ártéri birtokok között, azokat egy kalap alá vonják és megállapítva a völgy szélén az érdekeltségi terület határvonalát, azon belül egységes skálát alkalmaznak. Annál helyesebbnek kell ezt az eljárást tartani, mert a megelőző fejezetben előadottak szerint a parti és ártéri birtokok szempontjából a munkálatok hatása tekintetében alig van különbség és ami van, azt pontos mérlegre tenni nem lehet. Tehát nincsen olyan megoldás, ami a teljes igazságnak felelne meg. Egyben az igazság esetleg jobb megkölezítése is már olyan körülményes munkálatokkal és költségekkel járna, ami az egyesekre a vámon való nyereséget a réven történt veszteséggel teljesen illuzóriussá tenné. Ezért a következő pontban a meder és parti birtokos érdekeltségét együtt tárgyalom az ártéren lévőkével. 2. Az ártéri birtokos hozzájárulása. Az 1. fejezetből kivehetőleg úgy a parti, mint az ártérinek nevezett birtokosra csak bizonyos esetekben háramolhat olyan haszon, aminek alapján azok nagyobb teherrel volnának megróhatok. Kifejtettem, hogy a vízjogi törvényen vörös fonalként vonul végig a haszon kérdése, valamint megmondottam azt is, hogy olyan munkálatokat elrendelni nem lehet, amiknél a költség nem áll arányban a haszonnal. A parti és ártéri birtokosnak általában mérsékelt és csak kivételesen számbavehető haszna kívánatossá tenné a mederjókarbahelyezéseknél olyan megoldás megtalálását, ami minden érdeket lehetőleg kielégít. Vizsgáljuk meg tehát azt az esetet, ha az érdekelt birtokosokra olyan kötelesség háramlanék, amiből nem lehet hasznuk, vagy ha van is, az — bizonyos ideig — csak igen mérsékelt. Tegyük például, hogy a vízfolyás völgye tökéletesen elposványodott, elsavanyodott és egyben tele van nádassal. Tegyük még azt is fel, hogy az elrendelt munkálat olyan, amit a vízfolyás egyéni természete mellett valóban el is lehet rendelni, tehát a megjavított állapotban a völgyben a meder mélységének és az egyéb körülményeknek megfelelő kultúra lesz űzhető. Ekkor ugyan a talajvizeknek bizonyos mélységig való lesüllyedése elég gyorsan következik be, de, hogy a völgy talaja termelésre is felhasználható legyen, annak érdekében még egyéb és nagy költséggel járó gazdasági munkálatok kellenek, amik csak évek múlva lesznek tényleges gazdasági haszonnal járók. Ha tehát az ilyen birtokot már a kivitel idejében megterheljük, olyan terhet rovunk reá, amit az esetleg elviselni teljességgel képtelen, mert hiszen a munkálatból csak később, esetleg hosszú évek múlva lesz tényleges haszna is. Ilyen esetben tehát indokolt az államnak hozzájárulása. Ha tehát az állam a munkálatokhoz az osztrák tartományok módjára hozzájárul, az annál inkább jogos és méltányos, mert az azokra elköltött befektetés csekély százalék kivételével belekerül a nemzet közgazdaságának vérkeringésébe és az állam a birtokok megjavulása folytán előálló kataszteri tiszta jövedelem emelkedése révén a maga számadását igen jól megtalálhatja. Sajnos, ma ennek valóraváltására nincsen meg a lehetőség. Azonban talán nem tévedek, ha ennek kedvezőbb viszonyok közt való megteremtését nemcsak célszerűnek, de szükségesnek is mondom.