Vízügyi Közlemények, 1932 (14. évfolyam)

1. füzet - III. Kenessey Béla: Az 1885 : XXIII. tc. alapján megállapítható hozzájárulás és az eljárás lebonyolítása

is teljes hatályúnak kell tekinteni, mert hiszen azok csak alakilag különböznek a vízitársulatok megalakult érdekeltségétől. Ha azonban az állam ilyen vízfolyásokon munkálatokat végeztet és azok a vízlefolyási viszonyok megváltoztatása következtében a parti és ártéri birtokosokra is előnyösek, a törvény 43. §-ának hatálya azokra is kiterjeszthető és az állam a parti és ártéri birtokosoktól mindazoknak a munkálatoknak költségeihez való hozzájárulást követelheti meg, amik a természetes vízlefolyási viszonyok megteremtéséig szükségesek. Ilyen vízfolyást hosszas gyakorlatomból csak egyet ismerek. Az a Sió. Amennyiben az államnak útjai volnának érdekelve, azok itten külön tárgyalást nem igényelnek. II. Az érdekeltség mértéke és annak kifejezési módja. Minden bővebb magyarázat nélkül természetes, hogy bármilyen érdekeltség hozzájárulásának kifejezés csak egységes módon lehetséges. Mert például teljesen lehetetlen volna az érdekeltség mértékének olyan megállapítása, hogy az egyiké a parthossz, a másiké a terület, a harmadiké pedig valamely más módon, esetleg százalékos alapon legyen kifejezve. Az ilyen megállapítás már nemcsak az első munkálatnál, hanem a későbbi fenntartásnál is olyan zavarokat okozna, amiket semmiféle hatóság nem tudna kielégítően kibogozni. Mivel pedig az érdekeltség túlnyomó része amúgyis terület arányában viseli a költségeket, nyilvánvalóan leghelyesebb, ha a többi érdekelt terhét is területtel fejezzük ki, ami ebben az esetben ideális hozzájárulási területnek nevezhető. A törvény 40. §-a az érdekeltség mértékének megszabásánál a hasznot tolja előtérbe. Azonban természetes, hogy nem minden esetben lehet a hassznot számszerűen kifejezni, sőt általában, a legtöbb esetben ez a kifejezéssel leküzdhetetlen nehézségekkel jár. Hogy e tekintetben csak egyetlen példát idézzek, tegyük fel azt az esetet, hogy valamilyen azonos esésű és víz vezetőképességű mederszakaszon külön műcsatornán álló vízhasználat érdekében a vizet egyforma magasra kell duzzasztani, s egyik esetben a használat kalló, a másikban pedig őrlőmalom. Tegyük még azt is fel, hogy mindkettőnek ugyanakkora esés áll rendelkezésére, s mindegyik azonos erőkifejtésű motorral, tehát azonos erővel is dolgozik. Ennek a két vízhasználatnak révén a birtokosokra háramló hasznát pontosan kifejezni és egymással összehasonlítani annál kevésbbé sem lehet, mert mindegyik más és más konjunkturális viszonyoknak alávetett, ami mellett természetesen szerep jut a használatok birtokosai rátermettségének, szakismeretének, üzleti ügyességének is. Hasonlóképen van a dolog, ha az egyik használat öntözés, vagy tógazdaság, a másik pedig ipari. Ha tehát ilyen esetben a hozzájárulás kérdésének megoldásánál a hasznot kívánjuk alapul venni, olyan nehézségekbe ütközünk, amiket leküzdeni nem lehet és egyben teljességgel lehetetlen az osztóigazságot kielégítően megközelíteni, hogy annak eléréséről ne is beszéljek. Az azonban tény, hogy a felhozott példában azonos a vízfolyás vizének megduzzasztása, vagyis teljesen azonos a vízfolyás iefolyási viszonyaiba bevitt zavaró körülmény is. Hogy azután az egyik esetben a vízhasználat birtokosának nagyobb, vagy kisebb haszna van-e, az a zavaró hatás azonos nagyságán nem