Vízügyi Közlemények, 1932 (14. évfolyam)
1. füzet - III. Kenessey Béla: Az 1885 : XXIII. tc. alapján megállapítható hozzájárulás és az eljárás lebonyolítása
16 Erre a képletre megmondottam, hogy az általa adott eredményeket esetleg +35%-kal kell megváltoztatni, hogy azok nálunk az adott viszonyokhoz jobban simuljanak. Itten még hozzátehetem azt is, hogy a mi viszonyaink között a negatívirányú változtatás lesz általában indokolt, s hogy a másik irányú csakis igen magas hegyvidéken jöhet szóba. Ha a képlet által adott eredmények pozitív irányban való változtatása szükséges, az még sohasem növeli meg akkorára a levezetendő víz mennyiségét, hogy az nagy árvízhez közelállónak, vagy azzal éppen egyenértékűnek volna vehető. Még kevésbbé közelítheti meg tehát a legnagyobb árvizét. Hogy a természetesen való fejlettségnél a mederben kiöntés nélkül megférő vízmennyiség mikor és milyen körülmények közt kerül tényleg lefolyásra, az a munkálatokra teljesen mellékes. Egy azonban bizonyos : Ha az azoknak megfelelő, vagy azoknál nagyobb árvizek sűrűbben jelentkeznek, a természetesen fejlett meder vízvezető képessége is nagyobb lesz annál, mint ha ezek az árvizek csak ritkábban fordulnak elő. Ebből egyúttal az is következik, hogy adott viszonyok mellett a számításba vehető közepes árvizek nagysága a legszorosabb összefüggésben van a vízvidék évi csapadékának átlagos magasságával. Ezt egyébként az előbb felírt Lauterburg-féle képlet is világosan mutatja, mert az azzal kifejezett közepes árvíz nagysága egyenes arányban változik az évi csapadék átlagos magasságával. Az előadottak azt hiszem, eléggé nyilvánvalóvá teszik, hogy a természetesen való fejlettségnél a mederben kiöntés nélkül megférő vizeknél nagyobbak, abból kiöntenek és a völgyet nagyságukhoz képest többé-kevésbbé elárasztják. Ha tehát a vízfolyás elhanyagolt volt, de jókarba helyezték, az a völgy állapotában az árvizek tekintetében lényeges változást nem idéz elő, mert a korábbi és az új állapot mellett bekövetkező, a völgyet elárasztó árvizek közt annál kisebb a magasságkülönbség, minél szélesebb a medrenkívüli lefolyás szelvénye. Ez a különbség pedig még szűk völgyeknél is elhanyagolható. Ezek szerint, ha ártérről beszélünk, annak nagyságában a jókarbahelyezés következtében nem áll be számbavehető változás, ami másszóval annyit is jelent, hogy az ártéren fekvő birtokoknak az árvízben beállott változás címén való bevonása vagy egyáltalában teljesen indokolatlan, vagy legfeljebb igen-igen korlátolt mértékben indokolható. Azt azonban az egyszerű ész is mondja, hogy az ártéri birtokokat a 40. §-on alapuló kötelezettség alól mentesíteni nem lehet. De mivel indokolható ez? Ha tisztán a mederből kilépő vizekkel foglalkozunk és abból indulunk ki, hogy a meder a völgy legmélyebb vonalán halad, akkor a már előadottak szerint az árvíz magasságában nincsen jóformán semmi különbség az elhanyagolt és jókarban lévő meder esetében bekövetkező állapot között. Mégis tagadhatatlan, hogy jókarbahozott medernél a kiöntések ritkábbak és így a helyzet az ártéri birtokra előnyösebb. Egészen más a helyzet, ha a vízfolyás partjai felmagasodottak. Minél kisebb a partok felmagasodása és minél elhanyagoltabb a vízfolyás, annál gyakrabban fordulnak elő a mederből való kiöntések és így annál gyakoribb a völgy legmélyebb vonalának elöntése. Ha tehát a meder vízvezetőképessége a beavatkozás folytán megnövekszik, az az ártérieknek mondott birtokokra éppen úgy, mint az
