Vízügyi Közlemények, 1932 (14. évfolyam)
1. füzet - III. Kenessey Béla: Az 1885 : XXIII. tc. alapján megállapítható hozzájárulás és az eljárás lebonyolítása
LI hogy minél kisebb vízfolyásról van szó, az egyéniség annál kisebb mértékben nyilatkozik meg és így annál könnyebben rákényszeríthetjük arra egyéni akaratunkat. Csak az idők folyamán tett tapasztalat mutatta meg ennek a felfogásnak téves voltát és azt, hogy minden vízfolyásnak megvan a maga egyénisége, a maga egyéni természete. Idézett tanulmányomban meg van mondva az is, hogy mindaddig, amíg a hatóság a 40. § alapján való eljárás lebonyolításával nem intézkedett, a természetesen fejlettség állapotának megfelelő mederméretek megtartását senkitől nem lehet megkövetelni. Megmondottam azt is, hogyha a vízfolyás degenerálódik, a hatóság által megállapítható jókarbahelyezés kötelezettsége az említett méreteket nem lépheti túl, s hogy a bármely érdekből való túllépés kötelező erővel nem rendelhető el, mert annak keresztülvitele már a rendes engedélyezési útra tartozik. Megvan ott magyarázva az is, hogy a bármely vízfolyás mellett gyakorolt gazdálkodási mód nem szolgálhat arra való okul, hogy a jövőben annak igényeit vegyük alapul, mert ha az például nagyobb mélységet követel meg annál, mint amekkora a természetesen fejlettség állapotának megfelel és ezt a mélységet a munkálatok kivitele során meg is adjuk, már a vízfolyás természetét hamisítottuk meg. Ez azután abban nyilatkozik meg, hogy a méreteket a vízfolyás a maga erejéből fenntartani nem tudja és rendszerint úgy degenerálódik, hogy a fenntartás súlyos áldozatokat követel meg. Ezzel kapcsolatban fejtettem ki, hogy a természetesen fejlettségnél előálló, tehát a jókarbahelyezésnél is előállítandó medermélységekhez való alkalmazkodás a gazdának saját érdekében jól felfogott kötelessége. Még egy megjegyzést kell tennem, ami egyúttal a később előadandóknak is alapul szolgál : Nevezetesen a törvény a munkálatokhoz való bevonásnál csakis a haszonarányt említi meg. Az azonban nyilvánvaló, hogy vízhasználatok esetében a haszon a legtöbb esetben csak nehezen állapítható meg és fejezhető ki olyan módon, hogy az megnyugvást is keltsen. Sokkal könnyebben meghatározható általában azoknak a zavaró körülményeknek a mértéke, amiket a vízhasználatok a vízlefolyási viszonyokba belevisznek. Ezt bővebben a vízhasználatok hozzájárulásának tárgyalásánál fejtem ki. b) A parti birtokos érdekeltsége. A 40. § a medrek és partok jókarbantartását és így vele együtt jókarbahelyezését is elsősorban a parti birtokosok kötelességévé teszi és a többi érdekeltet csupán hozzájárulásra kötelezi. Ebből bizonyos túlzással azt lehetne kiolvasni, hogy a kötelezettség a parti birtokosokat szinte korlátlanul, még akkor is terheli, ha abból nemcsak semmi hasznuk nincsen, de sőt káruk van. A kárt azután a többi érdekelt hozzájárulása csökkentené. Vizsgáljuk meg most már mindenekelőtt, hogy a bármely érdekeltre róható teherviselés meddig terjedhet és tehet-e a hatóság olyan intézkedést, ami az érdekeltekre minden haszon nélkül való, vagy jobb esetben olyan terhet jelent, aminél a költségek az elérhető haszonnal nincsenek arányban. Általánosan ismert módon a vízjogi törvény minden intézkedésén vörös fonálként vonul végig a bármely munkálatból származó haszon kérdése. Hogy a törvén}' ezt mennyire fontosnak tartja, az kitűnik az 1913: XVIII. tc. végre-