Vízügyi Közlemények, 1932 (14. évfolyam)

1. füzet - III. Kenessey Béla: Az 1885 : XXIII. tc. alapján megállapítható hozzájárulás és az eljárás lebonyolítása

10 zásába szervesen illik bele az is, hogy milyen a lebonyolítandó eljárás mikéntje? Mostani tanulmányom a másodiknak említett dologgal foglalkozik. Közbevetőleg kell megmondani, hogy az 1913 : XVIII. tc. 7. §-a és a rávonatkozó 1200/914. sz. végrehajtási rendelet 16. §-a az 1885 : XXIII. tc. 40. §-ának elvi megállapításain nem változtat és csupán olyan rendelkezéseket tartalmaz, amik a kivitelnek és a fenntartásnak megkönnyítését biztosítják és egyben a foganatosítható átmetszések hatásának elbírálása tekintetében bizonyos szempontok figyelembevételét írja elő. Azt hiszem, tanulmányomban legcélszerűbben azt az utat követem, amit maga a törvényszakasz is kijelöl. így először foglalkozom a partibirtokosok, azután az áradásnak kitett birtokosok, majd a községek, a törvényhatóságok és azok kebelében esetleg a járások, végül az állani érdekeltségével, azoknak miként, milyen alapon való bevonásával. Mielőtt azonban az egyes csoportok érdekeinek vizsgálatára rátérnék, ismét utalnom kell a már említett tanulmányomban kifejtettekre, nevezetesen arra, hogy a minden akadály nélkül fejlődő vízfolyás fejlődése csak bizonyos határig halad előre s azután a fejlődés ennek elérésével megáll, a vízfolyás vízvezetőképessége állandó, helyesen bizonyos középállapot körül mozgó lesz. Utalnom kell arra is, hogy az akadálytalan, természetesen fejlettség mellett előálló mederméretek függvényei a vízgyűjtőterület nagyságának, a rajta űzött gazdálkodás mikéntjének, domborzati és geológiai viszonyainak, a völgy esésének, kultúrájának, talaja milyenségének és a csapadékviszonyoknak. Ha a természetesen fejlettség állapotába zavaró körülmények avatkoznak bele, a vízfolyás degenerálódik, elfajul, medre feltöltődik, a mederben megférő víz mennyisége megcsökkenik, sebessége alábbszáll. Mindezeket pedig maga a völgy szenvedi meg. Hogy pedig a vízfolyás a természetesen való fejlettség mellett mennyi vizet vezet kiöntés nélkül, illetőleg mennyi az a víz, ami egyes szakaszokon a vízgyüntőterület egységéről lefutónak számításba vehető, az a már említett körülmények és viszonyok természetes függvénye. Ezért kell a leghatározottabban helyteleníteni azt a korábban általában és néha még ma is követett eljárást, ami szerint a vízgyűjtőterület egységéről lefutónak, vagy más szóval a jókarba helyezésnél előállítandó mederméretek megszabásánál alapul szolgáló vízmennyiséget bizonyos, de általában nagyon is egyéni standardozással, anélkül vették és veszik fel, hogy a vízfolyásnak a mondottakból eredő egyéni természetét figyelembe vették volna, vagy figyelembe vennék. így igen sok vízfolyás jókarbahelyezést oldottak meg s ezért nem lehet azon csodálkozni, hogy azok természete, egyénisége később megnyilatkozván, a várt siker nem következett be. A helyes mederméreteket csak kivételesen állapították meg jól és úgy, hogy azok egyrészt a vízfolyás természetének, egyéniségének akkor is megfeleljenek, amikor a mederben a soha el nem kerülhető növényzet már felverődött és a medernek ugyancsak elkerülhetetlen deformálódása már bekövetkezett. A most elmondottakat korántsem szántam vádnak. Ugyanis a mult században a nagy vízfolyásokkal, folyókkal és folyamokkal kapcsolatban már rájött a tudomány, hogy azok mindegyike külön életet élő egyéniség is, amit minden beavatkozásnál a legnagyobb és legteljesebb figyelembe kell venni, hacsak a sikert eleve kockáztatni nem akarjuk. Ezzel a megfigyeléssel kapcsolatban az is gyökeret vert,