Vízügyi Közlemények, 1932 (14. évfolyam)

1. füzet - III. Kenessey Béla: Az 1885 : XXIII. tc. alapján megállapítható hozzájárulás és az eljárás lebonyolítása

AZ 1885: XXIII. ТС. 40. §-A ALAPJÁN MEGÁLLAPÍTHATÓ HOZZÁJÁRULÁS ÉS AZ ELJÁRÁS LEBONYOLÍTÁSA. írta : KENESSEY BÉLA. Az 1885 : XXIII. tc. 40. §-a szószerint a következőképen hangzik : „A meder és partok jókarbantartása a meder-, illetve a partibirtokos kötelezettsége." „Ezen jókarbantartás költségeihez mindazok, akik abból hasznot húznak, haszon­aránylag hozzájárulni tartoznak." „A hozzájárulás arányának megállapításánál a hatóság meghatározza azt is, hogy a jókarbantartás költségeihez mennyiben és mily arányban kötelesek hozzájárulni az egyes községek, az érdekelt törvényhatóságok, vagy végül a hajózás és tutajozás érdekéből az állam." Hogy ez a törvényes kötelezettség milyen mederméretekre vonatkozik, azt itten ismételni feleslegesnek tartom, hiszen bőven kifejtettem a Vízügyi Közle­mények 1931. évi január—júniusi számában „Az 1885 : XXIII. t.-c. 40. §-a alapján elrendelhető mederméretek" címen közölt kultúrtechnikai tanulmányomban. Abban bőven kifejtettem, hogy a méretek nem lehetnek annál nagyobbak, mint amiket a vízfolyás természetesen való fejlettségénél maga a víz is fenn tudna tartani, vagy amit ilyen fejlődés közben maga is előállítana. Megvan ott az is magyarázva, hogy a hatóságoknak az idézett törvényszakasz alapján való beavatkozási joga csak akkor éled fel, ha a vízfolyás bármely oknál fogva degenerálódott, tehát annak víz vezető képessége a természetesen fejlett állapothoz képest csökkent. Ilyenkor tehát a vízfolyást jókarba kell helyezni és csak azután lehet szó a megállapított méretek szerint való fenntartásról. A törvény szelleméből következik, hogy úgy az elhanyagolt vízfolyás jókarba­helyezésénél, mint annak későbbi fenntartásánál érdekeltek csak ugyanazok lehet­nek. Ha tehát a jókarbahozatal érdekeltségét megállapították a hozzájárulás arányával együtt, ugyanaz az érdekeltség ugyanabban az arányban tartozik a későbbi fenntartásról is gondoskodni. Ez alól eltérés csak nagyon kivételes esetben lehet, nevezetesen csak akkor, ha az első munkálathoz bevont fél kötelezettsége a munkálatok befejeztével megszűntnek tekinthető. A 40. § alapján lebonyolítandó eljárás során tehát kettős feladat oldandó meg: Első dolog a végrehajtandó munkálatok mértéke. Ennek miként való meg­állapítására vonatkozik az előbb említett tanulmányom. Másik teendő a munká­latnál érdekeltek és hozzájárulási arányának meghatározása. Ennek tanulmányo­I. A munkálatoknál való érdekeltségek. a) Bevezetés.

Next

/
Thumbnails
Contents