Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

1. füzet - III. Kun László: Az erdők hatása a Mississippi árvizeire

94 Az erdő mint biológiai egység. Legtöbb ember szemében az erdő a fáknak tömege, ami akár a kitermelhető faanyag folytán, akár esztétikai szempontból bizonyos értéket képvisel. A hozzáértők az erdőt mint élő egységet tekintik, amely nemcsak fákból áll, hanem bokrokból, aljnövényzetből, erdőalomból és erdőtalajból, valamint az erdő állataiból is. Az erdő minden egyes alkotórésze bizonyos összefüggésben van az árvízzel és mindegyik külön-külön, kölcsönösen kihat a másikra. Mivel mindegyik alkotórész fontos és a célul kitűzött feladat megoldásánál mindegyik bizonyos szerepű, ezért egyenként kell azokat tárgyalni. Az erdőalom víztartó képessége. Levelek, kis ágak és egyéb növényi alkatrészek, melyek az erdőtalajra esnek, a gyomnövényzettel és füvekkel együtt alkotják az erdőalmot. Amint előbbieket a talaj kémiailag átalakítja és a mikroorganizmusok, rovarok és kisebb állatok segítségével bekebelezi, saját magának termel humuszt. Az idősebb állományú erdőknek talaja vastag, sűrűalmú és humuszban nagyon gazdag. Az ily erdőalom a csapadék szempontjából igen értékes, mert hosszú ideig nagymennyiségű vizet tarthat vissza. A szakemberek az erdőalomnak ezt a tulajdonságát már rég felismerték, de csak az újabban folytatott kísérletek mutatták azt ki, hogy az erdőalom szerepe a csapadék visszatartásában az eddig gondoltnál sokkalta nagyobb. Az erdők típusától és az alom állapotától függő erdőalom víztartóképessége a centiméter törtrészétől kezdve több mint 3 cm magas vízoszlopig változik. A fenyő- és bükkerdők talaján az alom csapadékvisszatartó hatására vonatkozólag E. Henry folytatott nagyszámú kísérletet. A legnagyobb gondot fordítva a természetes állapotra, egy csomó talajmintát vett, melyeket több napig teljesen vízbe helyezett, azután a fölösleges vizet elvezette róluk és megmérte őket, majd 100 C°-ig felhevítve és teljesen megszárítva, újra lemérte azokat. így a teljesen szaturált talaj víztartalmát határozta meg. A lucfenyő tűleveleiből álló humusz, vízzel telítve, súlyának átlagban 4-15szörösét, a bükklevelekből álló súlyának 5-38-szorosát szívta magába. Ha a levegőn való szárítást, tehát a valóságnak megfelelő állapotot tételezzük fel, akkor az első esetben 3-38-szoros, a másodikban 4-41-szeres a súlyszaporulat. Adott területű fenyő-, illetőleg bükkhumusz tényleg fölszívott és visszatartott víztartalmának meghatározása céljából a humusznak kályhán szárított súlyát határozta meg. Fölös nedvességül 15%-ot engedve meg, mint különbséget a levegőn és kályhán szárított humusz között, a levegőn szárított fenyő- és bükkhumusz hektáronként megközelítőleg 116-3 m

3, illetőleg 55-68 m

3 vizet tartott vissza, ami 11-6 mm, illetőleg 5-57 mm csapadéknak felel meg. A Mississippi erdői az okszerűtlen gazdálkodás folytán a vízvisszatartóképességükből rendkívül sokat veszítettek, miért is — okszerű kezelést tételezve fel — víztartóképességük nagyban fokozható lenne. , A kísérletek azt is bebizonyították, hogy az ültetvények humusza is jelentős hatással van az árvizekre és az erózióra. A 12—20 éves ültetvények talaja a száraz-