Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

1. füzet - III. Kun László: Az erdők hatása a Mississippi árvizeire

95 talaj súlyának 100—250%-át visszatartotta, megfelelve több mint 5-08 mm csapadéknak. Az alom elősegíti még a talaj porhanyóságának megőrzését is és megvédi a talajt a tömörítés, nemkülönben az átfagyás ellen. Ezt Korstian mutatta ki kísérletileg. A penetrabilitásra vonatkozó 40 kísérletből kitűnt, hogy 1 g terhelés alatt a csupasz talaj 0-34 mm, míg ugyanaz a talaj levélalommal 0-593 mm penetrabilitást mutat fel, ami 175% növekedésnek felel meg. Végül Mac-Kinney kísérletei azt is bebizonyították, hogy az alom mint hőmérsékletszabályozó is működik, amennyiben a fagyási mélységet 40%-kal csökkenti. Az erdüalom és az égetés. Az égetésnek az erdőalomra való hatására is folytak kísérletek. Hosszú levelű fenyőknél az égetést megelőzőleg az 5 évi alom 4-32 mm, égetés után 1 évre pedig 0-508 mm víztartóképességük volt, megjegyezve, hogy az alom az égetés előtt 5-08, utána pedig 2-54 cm vastag volt. Tehát a vastagságot megkétszerezve, a víztartóképesség nyolcszorosán növekszik. Érdekes eredményt adott a frissen hullott tűlevelek rétegének a vele egyező vastagságú alomhoz képest való víztartóképessége. Előbbié 1-52 mm, utóbbié pedig 3-56 mm volt. A 233%-os növekedés az alom bomlása és átalakulása folytán állott elő. Ezek a számadatok az erdőégetés elleni védekezés helyességét annál is inkább mutatják, mert vannak példák, amikor az alom víztartóképessége 1200%-kal is növekedett. Az 1. képen, mely egy erdőt mutat be közvetlenül az égetés után, jól látható az aljnövényzet és az alom teljes pusztulása, míg a 2. kép egy kitermelt és fölégetett erdőt szemléltet 6 évvel az égetés után. A 3. és 4. kép a dús aljnövényzettel ellátott, illetőleg az égetés folytán tönkrement aljnövényzetet mutatja. Л legeltetés hatása. Különösen érdemes megemlíteni a túllegeltetésnek az erdőalom szétszóródására és a víztartóképességre való hatását. Megfigyelések történtek, hogy olyan erdőkben, ahol a növényzetet és bokrokat annyira lelegeltették, hogy a szél könnyű szerrel áthatol rajtuk, a szélnek kitett alom abszorbeáló képessége az alom szétfúvása következtében erőteljesen csökkenik. A takarójától így megfosztott talaj kimosások keletkezését kevésbbé akadályozhatja meg. Az Appalachian-régióban egy erősen legeltetett területen az alom csak 5-08 mm vizet abszorbeált, amivel szemben a szomszédos — két évvel ezelőtt leégetett — terület 3-3 mm abszorbeáló képességet mutatott fel. Ralph К. Day úgy találta, hogy az alomtakaró a bükkerdőkben kétszer, a tölgyerdőkben pedig 40%-kal volt vastagabb a legeltetés elől tilalmazott, mint a lelegeltetett területeken. Ezenfelül az alom eloszlása az előbbieknél egyenletes, míg az utóbbiaknál szabálytalan volt. A legeltetés káros hatását mutatja az 5. sz. kép. A képen az előtérben feltűnik a legeltetés következtében előállott fautánfejlődés hiánya, az utóbbin a túllegeltetés és csapadék folytán a fagyökereknek a fölszinre kerülése.