Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

1. füzet - III. Kun László: Az erdők hatása a Mississippi árvizeire

93 A tanulmányoknak annál is inkább kellett az erdőkre összpontosulnia, mivel ismeretes, hogy az erdők rendesen viszonylag bő csapadékú területeket borítanak és nagy százalékban magasfekvésűek, melyekről a csapadék elég gyorsan folyik le. Ónként értetődik tehát, hogy az erdők aránylag sokkal nagyobb szerepet játszanak az árvíz problémájánál, mint amennyit százalékban kifejezett területük jelent. Éppen ezért a tanulmányok alapos megtételének első fontos feltétele volt az erdő­ségek területeinek, valamint a gazdaságosan erdősíthető területeknek számszerű, pontos meghatározása. Az utóbbiak meghatározásánál a fölvételek kiterjedtek a legelők, a mezőgazdasági művelés alá vett, valamint a parlagon hagyott terüle­teknek oly irányú vizsgálatára is, hogy ezeknek erdőkké való átalakítása mily mérvben szükséges és kívánatos. Mielőtt azonban a tanulmányok részletes leírását folytatnám, szükségesnek látszik egyes dolgok előzetes ismertetése. A hirtelen nagy csapadékok koncentrálódása, mint az árvíz okozója. A Mississippi völgyében a legveszélyesebb árvizek a vízgyűjtő délkeleti részén hirtelen lehullott csapadékok folytán állanak elő. A vízgyűjtő nagyobbik, keleti fele a téli hónapokban (december-február) rendesen az évi csapadékmennyiség 20%-nál, a tavaszi hónapokban (március-május) pedig 25%-nál többet kap. A vízgyűjtő déli részén egyes helyeken a csapadék 30%-a a téli, 30%-a a tavaszi hónapokra esik. Általában a téli csapadék az Ohiótól délre eső alakjában, északon pedig többnyire hó alakjában jelentkezik. Utóbbinak olvadása rendesen a Mississippi alsó szakasza magas vízállásainak elvonulta után áll be. 1927-ben március és áprilisban 635 mm csapadék esett Arkansasban és Tennesseeben, ami kiemeli a vízgyűjtő déli részének fontosságát. Az egyes víz­gyűjtők szerepét a legutóbbi árvizeknél százalékarányban az I. táblázat tünteti fel. I. TÁBLÁZAT. A mellékfolyó vízgyűjtője 1912 1913 1922 1927 Átlag A mellékfolyó vízgyűjtője évi á r v í z Átlag Felső Mississippi 13 15 15 14 14 Missouri IS 13 IS 15 16 Ohio 30 34 28 33 31 Red, Arkansas, White etc 39 38 39 38 39 A fentemlített körülményt figyelembevéve és a csapadékokat az egyes vidé­kek kultúrájával összehasonlítva megállapítható, hogy éppen a nagy csapadékú vidékeken az erdők rendkívül fontosak. Általában az erdők jelenlétének a vizek lefolyására leginkább a 39. szélességi körtől délre van befolyása és éppen ezért a csapadéknak itteni visszatartása közvetlen hatással is van az árvizekre. Figye­lembe veendő még az a körülmény is, hogy a kritikus területek (ezekről később bővebben szólok) túlnyomólag szintén a csapadékos területekre esnek, ami még fokozza az erdők jelenlétének ottani fontosságát.

Next

/
Thumbnails
Contents