Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

1. füzet - II. Sajó Elemér: Emlékirat vizeink fokozottabb kihasználása és újabb vízügyi politikánk megállapítása tárgyában

60 már jórészt elhaltak, nyugdíjba mentek. Ma az állami szolgálatban már csak kevés olyan mérnökkel rendelkezünk, akinek az öntözésben megfelelő gyakorlata van. Ezért — a hazai öntözéseknek már folyamatba tett helyszíni megvizsgálásán és ismertetésén kívül — a legközelebbi lépés az, hogy néhány arra való fiatalabb mérnököt, úgyszintén állami szolgálatban álló gazdát is kiküldjünk egyes, a mi viszonyainknak megfelelő külföldi öntözések tanulmányozására. A Duna—Tisza-csatornára tett ajánlatokkal kapcsolatban egyes pénzcsoportok egyszerre több százezer hold öntözését hozták javaslatba, ami természetesen csak „kényszeröntözés" révén volna keresztülvihető. Véleményünk szerint ilyen forszírozott, erőszakos intézkedés nagy kockázattal járna. Már az akció megindítása is nagyon nehéz volna, mert a gazdákra nagyon nehéz volna ráerőszakolni egy előttük ismeretlen, rendkívül intenzív és éppen ezért kockázatos gazdálkodási módot. Önként pedig — ez egészen természetes és az eddigi tapasztalatokból is kitűnik — a gazdák nem mennének bele százezer hold számra az öntözésbe. De ha volna is mód arra, hogy valamely igen erőszakos adminisztratív intézkedéssel biztosítsuk a kényszertársulást, a nagyobb baj még ezután következnék : az öntözéshez még nem értő gazdák nem bírnák az igen nagy körültekintést, gondosságot és tapasztalatot igénylő öntöző üzemeket vezetni. Es csakhamar kiderülne, hogy hazánkban csak csekély számban van az öntözéshez igazán értő olyan szakember, aki a feltornyosuló nehézségek elhárítására tapasztalatokon alapuló, helytálló tanácsokat adhatna. Éppen ezért ebben a hazánk jövőjére nézve végtelenül fontos, hatalmas akcióban — amelynek megvalósítása annakidején majd úgyszólván egy harmadik honfoglalást fog jelenteni — rendkívüli energiát, de emellett a legnagyobb óvatosságot kell belevinni, nehogy rosszul sikerült példákkal, esetleg elhamarkodott, erőszakos intézkedésekkel az egész, azt lehet mondani, szent ügyet diszkreditáljuk. Az Alföld öntözésére úgy sincsen elég vizünk. A szárazság idején a Tiszában és mellékfolyóiban rendelkezésre álló vízmennyiségek nagyobbarányú növelése annakidején majd a hegyvidékeken létesítendő tároló medencék útján lesz elérhető együttműködésben Csehszlovákiával és Romániával, amely államoknak villamosenergia nyerése céljából szintén érdekük a tárolás. De a távolabbi jövőben el lehet képzelni olyan megoldást is, hogy a Dunából — amely folyó az Alpesekből táplálkozik és így nem olyan szélsőséges vízjárású, mint a Tisza — öntöző vizet vezessenek át a Tisza völgyébe is. De a jelenleg rendelkezésre álló korlátolt mennyiségű vízzel is igen nagy területeket öntözhetünk és így az állami kísérleti telepek céljaira bőven van víz és öntözésre alkalmas hely. Hogy csak egy-két példát említsünk, a soroksári Dunaág felduzzasztott vízszíne dominálja a Dömsödtől és Tasstól Bajáig terjedő óriási területeknek számbavehető részét. így a vizet nem kell emelni, hanem az gravitációval, magától folyik le az öntözendő területekre. A soroksági Dunaág közvetítésével a nagy Dunából annyi vizet vezethetünk ki, hogy a pestmegyei Dunavölgyben akár 20—30,000 holdat, vagy többet is öntözhetnénk. Egy ilyen öntöző csatorna már meg is van tervezve a pestmegyei Dunavölgy már befejezés felé közeledő lecsapoló munkálatainak kiegészítésére. Azután öntözésre nagyon alkalmas területek vannak a Hortobágyon és környékén is. A 2000 holdnyi hortobágyi halastavakat tápláló szivattyiitelep és csatorna még jelentékeny terjedelmű öntözéseket is képes volna kiszolgálni.