Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

1. füzet - II. Sajó Elemér: Emlékirat vizeink fokozottabb kihasználása és újabb vízügyi politikánk megállapítása tárgyában

59 ság létesítésével kezdhetjük meg a siker megalapozását, amelyek nemcsak példát adnak, tanítanak, speciálistákat nevelnek, de mindjárt eredményeket is szolgáltatnak. Olyanforma kisebb-nagyobb állami öntöző mintagazdaságokat kellene berendezni, mint amilyenek — más célokból — Mezőhegyesen vagy Bábolnán létesültek. Egy-egy ilyen nagyobb, rendszeres állami üzem — lehetőleg több száz, esetleg ezer hold — a legalkalmasabb arra, hogy ott az öntözéseknek, azok különféle rendszereinek minden oldalát, minden fogását, úgy műszaki, mint mezőgazdasági és pénzügyi szempontokból kitapasztalják, az eredményeket, tapasztalatokat rendszeresen összeállítsák, összefoglalják és áttekinthető, közvetlenül használható, gyakorlatias módon és alakban a gazdaközönségnek rendelkezésére bocsássák. Ilyen állami, vagy állami ellenőrzés alatt álló kísérleti öntöző gazdaságokat az országnak több pontján fokozatosan, minél több helyen kellene létesíteni, ott a nagy-, közép- és kisbirtok részére alkalmas öntözési és gazdálkodási típusokat kidolgozni és kipróbálni. Ha a gazdák saját szemükkel látják az aszályos területek mellett a virágzó öntöző mintagazdaságokat, ha azok jó pénzügyi eredményeket tudnak már felmutatni és ezek az eredmények széles körökben jutnak majd nyilvánosságra, ha az öntözések minden kérdésében jártas mérnökök, gazdák, munkások megfelelő számban állnak rendelkezésre, ha az öntözéseknek úgy a gazdasági, mint a pénzügyi, üzemi kérdései már teljesen meg vannak oldva, akkor jön el az ideje a nagyobb öntöző érdekeltségek, társulatok megalapításának és ezzel az öntözések intenzívebb fejlődésének. Valószínű azonban, hogy előbb még néhány öntöző mintatársulatot is kell alakítani — esetleg az ármentesítő. és belvízrendező társulatok felügyelete alatt —, hogy azoknak eredményei alapján a gazdáknak nagyobb bizalmuk legyen a gazdálkodásnak ehhez a legintenzívebb, nagy szakismereteket igénylő és így természetesen az extenzív gazdálkodásnál kockázatosabb, de viszont nagy jövedelmet hajtó módjához. Amíg mindezek az előfeltételek rendelkezésre nem állanak — nagyon jó öntözési viszonyokkal rendelkező egyes telepektől, vagy helyektől eltekintve —, véleményünk szerint kockázatos dolog lenne az öntözések túlságos erőszakolása az állami szervek részéről, mert a kellően meg nem alapozott, életképesnek nem bizonyuló kísérletek rossz eredményei visszariasztó hatással lehetnének. Amint azt eddig is láttuk, egy-egy megbukott öntözésnek a híre sokkal szélesebb körökben terjedt el, mint a jól sikerült telepeké. Sajnos, hogy a sikeres öntözéseinknek (így pl- a békéscsabai városi telepnek)

1 az eredményei, adatai eddig aránylag szűk körben jutottak nyilvánosságra. Véleményünk szerint a fenti, kétségtelenül költséges, fáradságos, elég sok időt igénybevevő eljárás a legalkalmasabb az öntözésnek a mezőgazdaságunkba nagyobb arányokban való bevezetésére és megkedveltetésére. Az öntözések elterjesztése külföldön sem ment könnyen és a legtöbb helyen az államnak kellett az úttörő munkát elvégeznie. Ahol már járt, jól kitaposott út, tapasztalatok, bizonyos tradíció áll rendelkezésre, ott már azután könnyen gördül a további haladás. Azok a kultúrmérnökeink, akik a háború előtt öntözésekkel foglalkoztak, 1 A közel 180 kat. hold nagyságú békéscsabai öntözött rét aránylag rövid idő alatt amortizálta a beruházási költségeket. Kellő trágyázás és mintaszerű, szakértő kezelés mellett az utóbbi években is átlag mintegy 100 P tiszta jövedelmet hozott kat. holdanként. Szárazság idején valóságos oázis a kiaszott Alföldön.