Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

2. füzet - IV. Sárkány Béla: Lecsapolás és öntözés. A gazda és a mérnök együttműködése

58 Most nézzük még meg tisztán műszaki kritika szempontjából az országban, de főleg az Alföldön végzett vízmentesítési munkálatokat. Kétségtelenül lehetséges a lecsapoló árkok segélyével a talaj vízszínt annyira is lesüllyeszteni, hogy az már a termelésre káros lehet. Mélyen bevágott árkok áteresztő altalajnál elszívhatják a vizet olyan mértékben, hogy a talaj víztartalma a növénytermelés kívánalmainak nem felel meg. Kérdezhetjük tehát, hogy a magyar vízimérnökök nem estek-e ilyenféle hibába? Nagy általánosságban egész határozottan megállapíthatjuk, hogy nem ! Ellenkezőleg, úgy áll a dolog, hogy éppen a magyar vízimérnökök ebben az irányban talán túlzott óvatossággal jártak el. A társulatok — a gazdák befolyása alatt — mindig féltek a túlságos lecsapolástól és bizonyigen sokszor a hatósági vízimérnöknek kellett parancsolólag közbelépni, hogy túlságos kis biztonságot nyújtó árkok helyett, a célnak legalább megközelíthetőleg megfelelő lecsapolások legyenek létesítve. Tény az, hogy még ma is elég sok olyan hely van, ahol a lecsapolások által a víz színe nincs eléggé leszállítva. Egyetlen nagyobbszabású lecsapolásunk van — tudomásom szerint —, ahol a talajvízszín leszállítása ellen utólag bizonyos intézkedést kellett tenni. Ez az Hanság vidék lecsapolása, ahol a lecsapoló főárkot műszaki okból a kavicsos altalajban aránylag mélyen kellett kiásni és ennek következtében a lecsapolás utáni száraz években a hansági tőzegfelület erősen kiszáradt úgy, hogy duzzasztó zsilipek segélyével kellett időnkéntatalajvízszín túlságos lesüllyedése ellen védekezni. De hogy ez esetben is az árkoknak tervezett mélységére mennyire szükség volt, mutatja, hogy az összes lecsapoló árkoknak a legközelebbi múltban történt alapos tisztogatását az érdekelt birtokosság határozott óhajára az eredetileg tervezett mélységig végezték el. Szóval mérnöki lelkiismeretünk teljesen nyugodt lehet. Nem csapoltuk le túlságosan az Alföldet. A mezőgazdasági műveléshez gyakran nem elegendő nedvesség hiányának okát tehát más helyen kell keresnünk. Megtalálni nem nehéz, hiszen mindenki tudja, hogy ennek két oka van, az egyik a csapadék csekély volta, amellett átlagosan is, de főleg szárazabb években súlyosan érzett kedvezőtlen elosztása, a másik oka pedig az alföldi talajviszonyok. Elhangzott —, az igaz nem komoly hozzáértő emberek részéről —, de mégis visszhangott keltve, az a vád is, hogy az alföldi lecsapolások megváltoztatták a klímát ! Hogy kevés eső azért van, mert a régi nagy vízfelületek megszűntek. Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, mert aki ezeket az előadásokat figyelemmel kisérte, Kenessey min. tanácsos első előadásában már megkapta erre a képtelen vádra a választ, hogy t. i. egész más, sokkal nagyobb keretekben lezajló meteorológiai jelenségek befolyásolják azt, hogy hol van eső és mennyi? Ha az egész Alföld egy nagy pocsolya volna is, attól bizony egy szem esővel sem esnék több, mert hogy a párákat hová viszi a levegő és hol sűrűsödnek össze esővé, azt nem ilyen helyi jelenségek befolyásolják. A tenger mellett csapadékban igen szegény vidékek vannak, pedig ott van elég víz. Talán a helyi harmatképződést befolyásolja némileg a nagyobb vízfelület jelenléte, de ez a befolyás is csak igen kis mértékű lehet, mert ebben is a levegő páratartalma és a hőmérséklet változása a döntő tényező, hiszen bő harmat van a