Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

2. füzet - III. Beliczay Endre: Vízimunkálatok, egyéb beruházások és a gazdasági válság

46 híres legelőgazda leírásából kitűnik, hogy e tekinteben még legnagyobb pusztánkon, a Hortobágyon is hasonló a helyzet. Ez a legelőgazdánk is hangsúlyozza, hogy minő fontos a legelök lecsapolása, mert enélkül a legelők trágyázása az úgynevezett fektetéssel nem eszközölhető, mert hiszen vízbe az állatok nem fekhetnek. E rendszeres fektetés a nagykiterjedésű legelők trágyázásának legokszerűbb módja, de kutak és itatok rendszeres hálózatát tételezi fel.

1 Azonban hogyan lehessen a száraz időszakban kivétel nélkül mindenütt szükséges kutakat létesíteni, ha azokban nedves időben a víz a kút szája fölé ér, mert a legelő nincs lecsapolva? De mi értelme volna le nem csapolt legelőkön a gyomirtásnak, a zsombékok elegyengetésének és fogasolásnak, nem is beszélve az esetleges felülvetésről és műtrágyázásról, melyek ugyan nálunk egyelőre az álmok birodalmába tartoznak, de bár mielőbb gyakoroltatnának. A lecsapolás felett kesergők egy része különben minden bajunk általános gyógyírjaként nagyszabású öntözések létesítése mellett tör lándzsát. De hogyan volna lehetséges öntözni lecsapolás nélkül, főkép hogyan lugozódhatnának ki a talajból a szikesek káros sói? Az öntözések körül felmerült egyes kalandos tervekről Kenessey Béla általánosságban már elmondotta véleményét. Ehhez magam is csatlakozom, annál is inkább, mert a nagy szárazság idején körülbelül ugyanilyen nézeteket hangoztattam az e téren felbukkant számos tervvel szemben. Röviden összefoglalva, e tárgyban az a véleményem, hogy kivált nagyszabású öntözések csak bizonyos feltételek mellett fizetik ki magukat. A földrajz és a történelem arra tanít, hogy főképen ott, ahol az éghajlat nagy mértékben száraz és meleg, sőt forró, ahol bőven van jó öntözővíz és az könnyen vezethető a területre, s végül ahol az országot sűrű népesség lakja, illetőleg ahol a kopár sivatagok vagy fennsíkok közé ékelt művelhető völgyek területéhez képest a lakosság nagyszámú, ahol tehát a földjáradék rendkívül magas. Már két ilyen tényező összehatása rendszerint létrehozza az öntözéseket, mindhárom pedig ellenállhatatlanná teszi a törekvést az öntözések létrehozására. Ellenállhatatlanná tette Turkesztánban is, ahol Almássy György szerint a vízmestert most is „arik, aggszakáll"-nak nevezik török fajrokonaink, kik e szót talán őseinktől örökölték, akik ott más viszonyok között indíttatva érezték magukat, hogy öntözzenek. Hogy ezzel szemben hazánkban mi a sorsa a már létesített öntözéseknek is, arról alább lesz szó. Kifejthető fentiekkel szemben, hogy éghajlatunk nem szélsőségesen száraz és forró, habár mint másutt is, katasztrófák évszázadonként egyszer-kétszer nálunk is előfordulnak. Vizünk sincs túlságosan bőven, kivált a nagy szárazságban s a Tisza mentén, ahol legnagyobb a szárazság. Folyóink esése kicsiny, a vízkivétel tehát drága. Az árvizek raktározása ugyanezen okból igen körülményes s éppen a száraz években mond csütörtököt. A lakosság számához képest még bőven van a jó föld s éppen ezért fulladunk gabonatermésünkkel saját zsírunkba. A földjáradék tehát igen alacsony, sőt a szikeseké majdnem zérus. 1 Az itatok kérdésére persze nem ártana a patakrendezéseknél és a lecsapolásoknál is nagyobb gondot fordítani, mint általában szokásos. Sokszor a lecsapolások elleni panaszok e mellékkörülményből, tudniillik az itatok kérdésének elhanyagolásából erednek s kis költséggel kiküszöbölhetők volnának.