Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)
2. füzet - I. Kenessey Béla: Az Alföld állítólagos kiszárítása, elszikesítése és öntözésének kérdése
19 A belvizek levezetése és a testvizek lecsapolásának fogalmából okszerűen következik, hogy a belvizeket kötött talajokról is le kell a gazdálkodás érdekében vezetni, a testvizeket pedig sikeresen csakis a kellő vízátbocsátó képességűekből lehet eltávolítani. Hogy nedves, kötött talajon milyen hatása lehet a beléje ásott csatornának, arra vonatkozólag Németországban végeztek igen tanulságos kísé,etet. Kötött talajba, ami a föld színéig telve volt nedvességgel, 130 cm lecsapoló árkot ástak és az árok két oldalán sűrűn elhelyezett, fúrt lyukakban figyelték a vízszín fokozatos süllyedését. Egy hónap, vagyis 30 nap múlva azt találták, hogy a partoktól jobbra és balra 7—7 méter távolságban a vízszín csupán 30 cm-t apadt. Ha most már tudjuk, hogy az alföldi belvízlevezető csatornák igen csekély kivétellel mélyedésekben, erekben vannak elhelyezve, azokba belemélyítve, s tudjuk azt is, hogy azoknak talaja jóformán kivétel nélkül igen kötött, továbbá, ha figyelembe vesszük hogy a csatornák ritka elhelyezésűek, méretek aránylag csekélyek és csak ahhoz képest megszabottak, hogy a rájuk váró feladatnak megfelel. hessenek, akkor azokat a talaj kiszárításával, sőt még a földárjának leszállításával is vádolni abszurdum. Hogy mégis akadt olyan író, és pedig olyan, aki saját szavának súlyt is tulajdonít, az nem nevezettnek igazságát, hanem teljes tájékozatlanságát igazolja, vagy pedig azt, hogy a dolgokat objektív szem helyett rosszakarattal nézi. Nálunk azonban sajnosan úgy vagyunk, hogy csak meg kell rázni valakinek a vádak kolompját, azonnal akad egy csomó követő. Különösen pedig akkor, ha a vádak valakinek, vagy valamilyen testületnek tudatlanságát cégérezik ki. Ezekkel a vádakkal szemben csak egy kérdést kell felvetni. Mondottam ugyanis, hogy öntözni csak kellő lecsapolás biztosítása mellett szabad. Hogyan akarnak tehát a belvízlevezetés ellenzői öntözni, ha már a belvízlevezető csatornákat is károsaknak tartják? Hiszen az öntözés sikere érdekében a ma meglévő belvízcsatornákat majd igen lényegesen meg kell sűríteni, a csatornákat a célnak megfelelően lemélyíteni, s hogy így sikeresen eleget is tehessenek a rájuk váró feladatnak, egyben akár alagcsövezéssel, akár pedig más módon gondoskodni kell a ma még kötött és néhol igen kötött alföldi talajok fizikai természetének megváltoztatásáról, arról, hogy azok kellő vízáteresztőképességűekké, morzsalékos szerkezetűekké, egyszóval olyanokká legyenek, amik a könnyen agyon- vagy túlöntözés veszélyét lehetőleg leszállítják. De hogyan kívánnák a szidalmazók szikeket javítani, ha azokról nem távolítjuk el a vizeket, nem tesszük őket megjavításuk érdekében hozzáférhetőkké? Hogy egyébként mennyire nincsen igaza Treitz Péter már említett munkájának, vele szemben csak egy kérdést kell felvetni. Ha a belvízlevezetések okozták a szikesedést, mivel magyarázza meg a Hortobágyon meglévőket, ahol a vizek levezetésével csak most kezdenek foglalkozni, miként keletkeztek a Duna—Tiszaközén a ma is meglévő szikek, minek tulajdonítja a ma még ármentesítő töltésekkel sem biztosított borsodi nyiltártéren, az igen nagy kiterjedésű és igazán rossz természetű szikeket? Itten ismételten rá kell arra mutatnom, miszerint az az állítása, hogy azért terjedtek a szikesek, mert egy részük azelőtt a víz miatt látható nem volt, komolyan számbavehető és tudományos megállapításnak egyáltalában nem fogadható el. Ez is olyan kolompszónak tekintendő, aminek sokan hitelt adtak és éppen 2*
