Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

2. füzet - I. Kenessey Béla: Az Alföld állítólagos kiszárítása, elszikesítése és öntözésének kérdése

17 Nem a magyar vízimérnöki kar leszólását, nem is azt kérjük, hogy csodákat tegyenek, de bizonyítsák be eszméiknek a gyakorlatban is beváló voltát. A példa beszél és tanít. Hiszen azt mondanom sem kell, hogy nem az öntözés technikai kivitelén, hanem annak technikáján van a hangsúly. Az előbbit a világ minden kultúrtechnikusa a Fokföldtől Kamcsatkáig egyformán ismeri, az utóbbi pedig annyira a helyi viszonyok függvénye, hogy azt hozzánk idegenből egyszerűen átültetni nem lehet. Az öntözés technikájának a magyar földön a magyar talaj és éghajlati viszonyokat ismerő szakemberek közreműködésével kell kifejlődnie. Hiába hoznánk ide indiai parszikat, egyiptomi fellahokat, lombardiai olaszokat stb., stb., azok éppen úgy járnának, mint azok a külföldi vállalkozók, akik az itteni viszonyok ismeretének hiányában a náluk bevált módon kívántak gazdálkodni. Az eddig elmondottak korántsem azt jelentik, hogy ne foglalkozzunk az öntözés kérdésével. Igenis foglalkozni kell vele, de a szerencsétlenül megváltozott viszonyok figyelembevételével. Hiszen nálunk az öntözés ügye már a háború előtt elő volt készítve. Hogy pedig a magyar hivatalos vízimérnöki kar nem foglalkozott vele olyan módon, mint egyéb körülmények között foglalkozhatott volna, annak egyszerű oka az, miszerint csak igen rövid ideje tartoznak az öntözési ügyek a mérnöki főosztály ügykörébe. Hogy egyébként a kultúrmérnöki osztálynak az öntözési ügyekre milyen kevés befolyása volt biztosítva, arra példaképen említhetem meg a minisztérium által szervezett szántóföld öntözési bizottságot, amiben az osztály egyetlen tagjával sincsen képviselve. Bármennyire meg is volt a kormányban a jóakarat, a közbejött világháború és Trianon mindent megváltoztatott és ami a leglényegesebb, megfosztotta országunkat az öntözéshez szükséges víz olcsó tárolásának lehetőségétől. Ma már aránylag kisterjedelmű öntözésekhez szükséges víz beszerzése is igen sok helyen szinte leküzdhetetlen nehézségekbe ütközik. Ma már szerényebb viszonyok közt kell élnünk, a megmaradt lehetőségekkel kell számolnunk. Éppen ezekért nem lehet eléggé dicsérni a földmívelésügyi kormány abbeli törekvését és szándékát, hogy kisebb, jól kiválasztott helyeken kíván öntözéseket létesíteni, ottan a magyar öntözések magyar technikáját mindenféle illetékes szakemberek közreműködése mellett kitanultatni, magyar öntöző munkásnemzedéket és öntöző mestereket nevelni, sikeres és jól jövedelmező példákkal meghozni a magyar gazdáknak az öntözéshez való kedvét, hogy az öntözések kérdése többé ne a laikus ábrándozóknak vágya, hanem a magyar gazdáknak akarata, követelése legyen. Ma még ez, sajnosan nincsen így. Erre szomorú példát adnak a háború előtt és alatt létesült nagykiterjedésű öntözések, amik az emberek hozzáértésének hiánya miatt, nem pedig, amint sokan állítani szeretnék, a berendezések rosszvolta miatt sorra megszűntek s csak itt-ott maradtak hírmondók. Ma még nálunk minden vádaskodás ellenére mindenütt a vizek levezetését, az azoktól való megszabadítást sürgetik a gazdák s az öntözésről nem beszélnek. Erre tanú a földmívelésügyi minisztérium mindkét vízügyi főosztálya. Arra is tanú a minisztérium, hogy midőn a feljavított legelőjű községeket a legelők állapotára vonatkozó jelentéstételre Vízügyi Közlemények. 2