Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

2. füzet - I. Kenessey Béla: Az Alföld állítólagos kiszárítása, elszikesítése és öntözésének kérdése

4 lehetett s más részeken csak akkor lehetett réteket, legelőket tartani, ha azok hosszabb-rövidebb időre felszabadultak a víz alól. Szántógazdálkodást csak a magasabb fekvésű helyeken lehetett űzni, de ottan is hatalmas területeket kellett legelőnek megtartani, hogy árvíz alkalmával a pásztorok a jószággal odamenekülhessenek és ott várhassák meg a nekik szánt területeknek a vizek alól való felszabadulását. A gazdálkodás telve volt bizonytalansággal. Talán jó példa erre, hogy a mai sárközi társulat területén ezelőtt 200 évvel egy hold földet lehetett egy kenyérért kapni. Ezekről az időkről igen hangulatos leírásokat olvashatunk az akkor írók műveiben. Hogy azonban mégis milyen ideálisak voltak ezek az idők, annak ecsetelésére gyengének érezvén magamat, íróember tollához folyamodom. Ideiktatom az Alföld rajongójának : dr. Szalay Lászlónak a ,,Magyarság" 1930. évi augusztus 31-i számából ,,Rétek, vízibaromfiak" címmel megjelent igazán hangulatos leírásából a következő részleteket : „Emléket óhajtok állítani a dunavölgyi csatornával sivataggá szárított Alföld ősrétjeinek . . ." „A legelők felosztása óta az alföldi marhatenyésztés bizonyos tájfajta szarvasmarhát igényel. . . Illetve a kékesfehérszőrű ázsiai marha, amit a honfoglaláskor hajtottunk ide, a viszonyok hatása alatt áthasonult rétimarhává . . . Vagyis a magasvizű ősmocsarak útvesztőiben úszva legelget ..." „A mocsarak megúszása és legelése kizárólag a rétimarha tulajdonsága . . . Más tájfajta elmerül és megfullad a mocsárban . . ." „Reggel a gulyás kihajtott a nyári akolból az ősrét partjára ... S a nehéz tehenek egymásután úsztak be az embermagasságú zsombikok közé . . . Egy negyedóra múlva már nem láttunk egyet se, csak csobogásukat hallottuk ... S amikor az alkonyodó nap fahegyet ért, a gulyás megfújta hívogató tülkét a parton, mire lassanként innét is, onnét is előúszott a rétségből a marha és elindult éjjeli szállásra az akolhoz ..." „A jelenlegi állatállomány tehát a rétekben füveit . . . Azokban a rétekben, amiket most a duna völgyi csatorna kiszárított ..." „A marhatenyésztésnek másik előfeltétele, a téli takarmány is a réteken termett ... A nyilasokon és a tocsogókban ... A térdig érő sűrű, értékes széna . . ." „Birtokunk környéke óriási ősrét volt. . . Dél felől húsz kilométer hosszú, s a szélessége beláthatatlan . . . Mocsári tölgycsoportok, öles zsombékok, kőrisfa ligetek, nádasok, áthatolhatatlan szittyós, kákás, páfrányos, békarokkás bokrok, dzsungelek váltakoztak benne ..." „És beljebb — a zsombékosokon túl — kísértetiesen, szinte fenyegetve zúg, zizeg a hozzáférhetetlen mély vizek buzogányait rázó nádrengeteg . . . Idébb az ólomhályogos, opálos színében vakon csillogó kopolyák, kanálisok sekély, halaktól zavaros, sáros vizében kígyófejű, lelógó, sutaszárnyú, ezeréves hóhadt gémcsodák, kopaszfejű, rogyottinú, dögszagú bakcsók s más nyavalyatörésre ingerlő réticsodák halásznak, ácsorognak és vartyognak — sa vadkacsák, szárcsák, ludak, búvárok és vöcskök bent az édes, tiszta és mélyvizű nádasok birodalmában élik világukat ..."