Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

1. füzet - VIII. Vass Leó: Dr. ing. Černy Jaroszláv prágai tanárnak az 1929. évi tokiói világenergia konferenciára küldött jelentése

212 közigazgatási hatóság felszólítására megszabott határidőn belül a vízerőt maga nem használná ki, vagy ha a más személy által engedélyezni kért vízhasználat a mezőgazdaság, vagy az ipar javára említésreméltó előnyt jelent. A bajor vízjogi törvény a vízjogi engedélyokiratban gyökerező jogot magánjogi jellegűnek tekinti. Poroszországban a vízjogi engedélyt a közigazgatás adományozza, de nemcsak a víz tulajdonosának, hanem másnak is adhatja, mely esetben magánjogi jogügylet jön létre. A porosz vízjogi törvény a vízhasználati jog adományozásából eredő jogokat magánjogi térmészetűeknek tekinti, s ezzel a magánjog elvi alapjára helyezkedik. Azokat a nehézségeket, amelyek abból származtak, hogy a vízjogi törvények jogi szerkezetükben részben a közigazgatási, részben a magánjogra támaszkodnak, s aminek következtében egyrészt a közigazgatás, másrészt a bíróság illetékessége alá tartoznának, Poroszország úgy szüntette meg, hogy megszervezte a közigazgatási bíráskodást (járási választmány, közigazgatási bíróság), s a közigazgatás és a bíróság mellőzésével ennek a hatáskörébe utalta a vízjogi engedélyeket. Polgári bíróság elé — csak kisajátítás esetén — a kártalanítási összeg megállapítása tartozik. E közigazgatási bíróság előtt a politikai hatóság mint fél szerepel, s megtörténhetik, hogy a közigazgatási bíróság (járási választmány) határozatával szemben a közigazgatási hatóság panasszal él. A többi német államban ugyan nem állították fel porosz mintára a közigazr gatási bíróságot, a vízjogi engedélyeket azonban külön testületek (kollégiumok) adományozzák, amelyek a közigazgatási hatóságok mellett működnek és a közigazgatási hatóságok és a porosz közigazgatási bíróságok között átmeneti szerveknek tekinthetők. Szászországban a döntésre illetékes első-, vagy másodfokú közigazgatási hatóság öttagú vízibizottságára (Wasseramt) ruházták a vízjogi engedélyek kiadásának jogát, Württembergben hasonló célra a másodfokú közigazgatási hatóságnál szervezett öttagú kollégium szolgált, Ennek hatásköre 1924-ben a minisztérium egyik osztályára ruháztatott. Bajorországban a másodfokú közigazgatási hatóságok tanácsüléseken adományozzák a vízjogi engedélyeket. A kártalanításra vonatkozó kérdések egész Németországban a polgári bíróságok elé tartoznak. Lengyelországban a tartományi kormányok adják a vízjogi engedélyeket a vízitanács (rada wodna wojewódstwa) véleménye alapján, mely tanács az érdekeltekből választás útján állíttatik össze. A bíróságok illetékessége alá csupán a kártalanítási összegekre vonatkozó és a büntető ügyek tartoznak. A latin közigazgatású országokban a központi közigazgatási hatóságok adományozzák a vízjogi engedélyeket. így például Franciaországban a köztársaság elnöke adja ki a vízerő kihasználására vonatkozó engedélyt a közmunkaminisztérium, vagy adott esetben a földmívelésügyi minisztérium javaslatára az államtanács (Conseil d'Etat) és az illetékes testületek, például a vízerő véleményező bizottság (comité consultatif de forces hydrauliques) véleményének meghallgatása után. Kisebb méretű — 150 hw-nál kisebb — vízerőtelepeket a prefektus engedélyez az illetékes szakhivatal véleménye alapján. Ha pedig nagy vízerőműről van szó — több mint 50.000 hw-osról — az engedélyre külön törvényt hoznak. A polgári bíróságok csupán a kártalanítás kérdésével foglalkoznak. Olaszországban a vízjogi engedélyeket a közmunkaügyi minisztérium adja a