Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

1. füzet - VIII. Vass Leó: Dr. ing. Černy Jaroszláv prágai tanárnak az 1929. évi tokiói világenergia konferenciára küldött jelentése

213 vízügyi főtanács véleménye alapján. A vízügyi főtanács véleményező technikai szervezet, mely az állami műszaki szolgálat, a közmunkaminisztérium és más közigazgatási hivatalok főbb tisztviselőiből állíttatik össze. Kisebb vízjogi engedélyeket a prefektus ad meg. Az engedélyokirat kiadása után fölmerülő magánjogi perek Olaszországban külön vízügyi bíróságok elé kerülnek. Spanyolországban a vízerőkihasználására a ,,de Fomento" (népjóléti) miniszter ad engedélyt, kisebb víziművekre pedig a tartományi kormányzó. Litvániában a közlekedésügyi miniszter. Romániában a vízerőügyi főtanács véleményének meghallgatása után a közlekedésügyi miniszter. A polgári bíróságok ezekben az államokban szintén csak az érdekelteket megillető kártalanítási összegek megállapításával foglalkoznak. Az Északamerikai Egyesült Államokban a vízerőről szóló szövetségi törvény „Federal-Water Power-Act" (1920) szövetségi vízerőbizottságot (Federal Power Commission) szervezett. Ez a bizottság adja a vízjogi engedélyeket (licenses) azokra a hajózható és egyéb vízfolyásokra, amelyeken az államok közötti és külkereskedelem kérdésében a kongresszus illetékes. Hasonló bizottságok intézik a vízjogi engedélyek adományozását a többi tengerentúli államban is. Egyes államokban ezek a bizottságok függetlenek az államhatalomtól, másutt viszont egy bizonyos mértékig függő viszonyban vannak vele. Ausztráliában például az 1915. évi szövetségi törvény („River-MurrayWaters-Act"), mely a Murray folyóra, a Victoria tóra, s még néhány más vízfolyásra vonatkozik, a törvény gyakorlati végrehajtását külön bizottságra (RiverMurray-Commission) ruházta, mely bizottság az általa kiadott szabályrendeleteket jóváhagyás végett köteles az országgyűlés elé terjeszteni. A vízerő kihasználása, a belőle nyerhető villamos energiának nagyobb távolságokra való elvezetése lehetővé tette a legfélreesőbb vidékek iparosítását és a legkisebb vízfolyások kihasználását. Ezáltal megváltoztak az alapok, amelyeken azok a vízjogi törvények épültek fel, amelyek köz- és magánvízfolyásokat különböztettek meg. Hajózás szempontjából még volt némi jogosultsága a régebbi időkben tett ilyen megkülönböztetésnek, mert akkor még csak a hajózás volt a víz legfontosabb hasznosítása. A legújabb kor gazdasági, jogi és társadalmi viszonyaiban beállott gyors változás következtében ez az álláspont azonban már olyan tényezővé lett, mely a vízfolyásoknak közvizekké való mielőbbi elismerését szintén követeli. A vízjogi törvényhozásnak minden államban csak az lehet a célja, hogy a vízfolyásokat és a vízjogokat közösekké tegyék. Minthogy a vízjognak a polgári törvénytől való függése nehézségek forrása, szükséges, hogy a reform során a polgári törvénykönyvből minden államban kitöröltessenek azok a fejezetek, mélyek a vízjogra vonatkoznak. Ezek engedtessenek át a vízjogi törvényhozásnak. A vízre és a vízhasználatra korábban szerzett magánjogok főkép kisajátítás útján volnának kielégíthetők. Eldöntendő volna, hogy kell-e és milyen mértékig kellene kártalanítást adni azokért a magánvizekért, amelyeket tulajdonosuk nem használt ki? Útmutatásul szolgálhatnak részben azok a törvényes rendelkezések, melyek határidőt szabnak meg arra, hogy a jogosultak biztosított jogaikat vagy igazolják, vagy maguk gyakorolják. Továbbá azok a rendelkezések, melyek a vízjogi hatóságoknak a vizekre vonatkozó tulajdonviszonyaik tekintetében olyan mélyreható beavatkozási lehetőséget biztosítanak, hogy a tulajdonát valaki egész terjedelmében el is vesztheti, mint például Porosz- vagy Bajorországban és Svájc-