Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

1. füzet - VIII. Vass Leó: Dr. ing. Černy Jaroszláv prágai tanárnak az 1929. évi tokiói világenergia konferenciára küldött jelentése

211 vízjogi törvény II. cikke pedig határozottan kimondja, hogy a korábbi törvények alapján szerzett vízhasználati és egyéb, a vízre vonatkozó magánjogi igények megmaradtak és hogy az ilyen jogok fennállása és kiterjedése tekintetében a korábbi törvények alapján kell ítélkezni. Ezek a törvényes rendelkezések nem erősítik a vizek közigazgatási jellegét és olyan illetékességi vitákra adnak okot a közigazgatási hatóságok és a bíróságok között, melyek az ügyek elintézését soká késleltetik. Ezzel szemben a Tót- és Ruténföldön érvényben levő magyar 1885. évi XXIII. magyar törvény nem teremt összefüggést a vízjogi törvény és a polgári törvény között, mert már az 1. §-ban kimondja, hogy az általános magánjogi törvények és szabályok intézkedései a vízjogi törvénnyel szabályozott magánjogi viszonyokra csak annyiban alkalmazhatók, amennyiben azt e törvény rendelkezései nem zárják ki. A vízjogi törvény ezzel az elvi rendelkezésével összhangban a vízszabályozásról, vízhasználatról és a vizek elleni védelemről szóló 156. §-a kimondja, hogy az ilyen természetű ügyek a közigazgatási hatóság illetékessége alá tartoznak. A vízjogi törvényekben a közvizek, vagy magántulajdonban levőknek, vagy pedig a köztulajdonról szóló elmélet értelmében állami köztulajdonban levőknek mondatnak. Ez az elmélet a francia jogból nemcsak a többi latin állam törvényeibe, hanem a franciákkal határos német államokéiba (Württemberg és Baden) is átment. Céltalan viták elkerülése érdekében a víz és a meder tulajdonjoga között megkülönböztetés volna teendő. Minden vízjogi törvényben szó van az egyszerű, vagy közönséges vízhasználatról, melyet az illetékes hatóság engedélyez. Ezen a ponton függ össze a vízfolyás jogi jellegével az a kérdés, minő jogi viszonyban van egyeseknek a vízhasználati joga a vízfolyások egyes kategóriájával és minő jogi jellegűek a vízjogi engedélyek. A Cseh- és Morvaországban, valamint Sziléziában érvényben levő vízjog szerint a közvizeken levő víziművek engedélyokiratai közigazgatási jogi jellegűek, míg a magánvizekre szóló engedélyek lehetnek közigazgatási vagy magánjogi jisllegűek is. E kettős lehetőség szerencsétlen következményekkel jár a vízgazdálkodásra. A Tót- és Ruténföldön érvényes magyar vízjog értelmében minden vízjogi engedély közigazgatási jogi jellegű okirat. Ilyen tisztán közigazgatási okirat jellegű vízjogi engedélyeket adnak Olasz- és Franciaországban, Württembergben, Romániában, Litvániában, Orosz- és Spanyolországban, az Északamerikai Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában. Szászországban némikép korlátozza a vízjogi engedélyokiratok tisztán közigazgatási jogi jellegét a vízjogi törvénynek az a rendelkezése, melyszerint vízierő kihasználása céljára kaphat vízjogi engedélyt más is, mint a víz tulajdonosa, ez az engedély azonban csak akkor válik jogerőssé, ha engedélyes a víz tulajdonosával már megegyezett. Hasonlókép áll az eset Badenben, ahol nem közvizekre szóló vízimunkálat esetén engedélyes köteles a víz tulajdonosának beleegyezését megszerezni. Lengyelországban a vízjogi engedély jogi jellege hasonlatos a Cseh-Morvaországban és Sziléziában adományozotthoz. Svájcban a vízerők kihasználásáról szóló szövetségi törvény közigazgatási jogi jellege ellenére a vízjogi engedélyt magánjogi természetűnek tekinti, melynek megítélésére a polgári törvénykönyv illetékes. Bajorországban a közigazgatás a vízerő kihasználásának jogát nemcsak a víz tulajdonosának, hanem másnak is adományozhatja, ha a víz tulajdonosa a 14*