Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

1. füzet - VII. Havalda Endre: A Balatonnak a Sió-zsilipen át való vízeresztése

202 Ez utóbbi számítási eredményeket Kenessey Bélának a „Balaton" című tanulmánya is magában foglalja. A vízlevezetés okozta tósüllyedéseknek ismerete a Balatonra vonatkozó különböző számításokon kívül különösen az 1920—1928 közötti években azért is volt szükséges, mert az Erdős-féle ismert vízállásprognózis-számítás segélyével, ahol ez a tósüllyedés is tényezőként szerepel, a Balatonnak tavaszi tetőző vízállását már egy-két hónappal megelőzőleg kiszámíthattuk. Ez a számítási mód pedig ezekben az években azért volt szükséges, mert a Siócsatorna ebben az időben még csak 15—20 ni

3 emésztőképességű volt, tehát egy esetleges veszélyessé válható balatoni tetőzés előtt már kellő időben lehetett a Siózsilipet megfelelően megnyitni. A tósüllyedésnek mindenkori ismerete ettől a prognózisszámítástól eltekintve azért is fontos, hogy a Siózsilip kezelése ennek a tényezőnek ismerete mellett okszerűen foganatosítható legyen. Ugyanis a zsilipkezelésnél szem előtt kell tartani az esetleges hajózás mellett a fürdőzés és az összes fürdőtelepek érdekeit, de nem szabad figyelmen kívül hagyni a Siócsatornának még folyamatban lévő kotrási munkálatait sem, mert az úszó kotrók eredményes munkájához a Siócsatornában mindig kellő mélységű vízre van szükség. Mindezek az itt leírt s a vízeresztés meghatározását nehezítő körülmények vezették 1922-ben Viczián Edét, a földmívelésügyi minisztérium Vízrajzi Osztályának akkori ügyosztályvezetőjét arra a gondolatra, hogy a Siózsilip vízleeresztésének megállapítására olyan módszert kell keresni, amelynek tényezői lehetőleg függetlenek a Siócsatornának a zsilip alatti mindenkori mederváltozásaitól. Erre a célra megfelelőnek bizonyult az, hogy a számítások a mederváltozásoktól függetlenül a közvetlenül és pontosan lemérhető két tényezőre és pedig a Balaton mindenkori siófoki vízállására és a zsilip mindenkori szabadnyílásának átlagos magassági méretére vonatkozzanak. Ezeket a számításokat a különböző balatoni vízállások mellett foganatosított sorozatos víztömegmérések adatai alapján végeztük el. A különböző balatoni vízállásoknál történt sorozatos víztömegmérések adatai segítségével összeállított grafikonsorozatból sikerült is egy, a zsilipkezelő személyzet részére alkalmas olyan táblázatos kimutatást készíteni, amiből a zsilipen átfolyó másodpercenkénti vízmennyiségek kielégítő pontossággal leolvashatók. Nemsokára ezután 1923 nyarán miniszteri rendelkezés alapján a zsiliptől lefelé mintegy 0-9 km-nyire egy bukógátat építettek bele a Sióba, hogy a Siónak alulról felfelé ható lemélyülése meg legyen akadályozva s a bukógáttól felfelé eső régi mederhelyzet, s egyben a zsilip állékonysága is biztosítva legyen. Ennek a bukógátnak koronaszintje közel egyenlő magas volt a zsilip küszöbmagasságával. Az így beépített bukógát természetesen lényegesen megváltoztatta a közvetlen felette a zsilipig terjedő mederszakasz vízlefolyási viszonyait és pedig akként, hogy állandó és jelentékeny visszaduzzasztást idézett elő. Ez az állandó visszaduzzasztás természetesen a zsilipen való átfolyást befolyásolta. Gondoskodnunk kellett tehát a siótorkolati szakasznak ebben az újabb helyzetében a Viczián-féle táblázat mellett újabb megállapítási módról. A bukógát alatti mérceszelvényben az erre külön juttatott ellátmányból sikerült az immár elhanyagolt zsilip jókarbahelyezése után újabb sorozatos víztömegméréseket végezni. E méréseket a zsilip legkülönbözőbb nyitásai mellett az összes zsiliptábláknak immár egyenletes felnyitásával végeztük el. Ezek a sorozatos víztömegmérések azt eredményezték, hogy a bukógát