Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

1. füzet - V. Papp Ferenc: Vízalatti sziklarobbantások a soroksári Duna-ágban

154 A robbanó anyagnak a kőzet felszínén való felrobbantása volt a kiindulás, ezt követte a robbanó anyagnak kézi erővel, majd gőzzel, később pedig sűrített levegővel mozgásba hozott fúrók segítségével előállított aknalyukakban való elhelyezése és felrobbantása, aztán következett a fúrógépeknek hosszabb idő munkatapasztalatai alapján való tökéletesítése. A fokozatos fejlődésnek ez a menete vezetett el aztán a Rajnán az ottani eljárási mód német büszkeségéhez : a búvárharanggal dolgozó fúróhajóhoz. Ennél az eljárásnál a fúróhajóra felfüggesztett búvárharangot lebocsájtották a víz alatt levő sziklára. Benne — tehát teljesen szárazon — történt a fúrás sűrített levegővel hajtott fúrókalapácsokkal, itt történt továbbá a robbanóanyagnak az aknalyukakban való elhelyezése is. A fúrás és töltés ideje alatt a búvárharang a meder fenekén nyugodott s így a belsejében folyó munka teljesen mentesítve volt a víz sodrától. A robbantás idejére a búvárhajó természetesen elhagyta a robbantás helyét. Ez a műszaki szempontból nagyon jól megoldott, bár költséges felszerelés lehetővé tette a fúrás munkájának könnyű és aránylag nem nagy költségbe kerülő elvégzését. Ezen az eljáráson kívül a szikla lazítását különösen közepes vastagságú rétegeknél a Rajnán még a sziklatörő hajóval is végezték, amelynél egy 10 tonna súlyú, erős vágóéllel ellátott vésővel történt a szikla darabokra zúzása. A fellazított kőzet eltávolítása úszó vedres- és markolókotróval történt. b) Az Aldunán. A Duna Stenka—Vaskapu szakaszának szabályozásánál végzett vízalatti sziklarobbantások összeesnek a rajnai ilyen munkálatok utolsó 8—10 évet átfogó periódusával. A dunai viszonyok a munkakivitel tekintetében semmivel sem voltak könynyebbek, mint a természetadta viszonyok a Rajnán. A Duna e szakaszán a mederből eltávolított kőzetnek szelvények között mért mennyisége azonban körülbelül háromszorosát tette ki a rajnai vízalatti sziklarobbantás munkamennyiségének. A szikla fellazítását a Dunán, ott, ahol 1 méternél vékonyabb réteget kellett eltávolítani, szintén önsúlyával dolgozó vésőzúzóval végezték kielégítő eredménnyel. A vastagabb sziklapadokat pedig aknalyukakban elhelyezett robbanóanyaggal lazították fel, amely munkánál a fúrólyukakat külön e célra épült hajókra szerelt, gőzzel hajtott nagy fúrógépekkel állították elő. Hogy az aldunai zuhatagok rohanó árjában a víz által állandóan mozgásban tartott hajóról a fúrást lehetővé tegyék, a hajótestet a fúrás üzeme alatt külön nagy gépezettel a mederfenékre támaszkodó lábakra kissé megemelve tartották s ezáltal a hajótest súlyának egy részét a lábak útján a fenéksziklára vitték át. Ennél az eljárásnál a hajótest és a mederfenék között levő távolság a fúrás egész ideje alatt állandóan ugyanaz maradt. Ezután mégcsak a fúróacélt kellett a fúrás közben a víz erős sodra által okozott vibrálás ellen megvédeni, amit a fúróacélt körülvevő s a fenékig leérő köpenycső alkalmazásával értek el.