Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

1. füzet - IV. Dr. Némethy Béla: Vízjogi előzmények a magyar corpus jurisban

140 az ország több folyója hajózásra és tutajozásra alkalmassá válnék s így mód és lehetőség nyílnék arra, hogy egyik vármegyéből a másikba nagy költségkíméléssel lehessen a terményeket szállítani : azért (5 Császári Királyi Felsége kegyes jóváhagyásával határoztatik, hogy a földes urak mindnyájan, valamint б Szent Felsége kamarájának királyi jószágaiban is, minden folyóvizeken, melyek áradások által megrontják a szomszédságot, a folyó medrében elhelyezett malomgátjaikat hordják el és a malomhoz külön medret ásván, a folyóvíz egy részét úgy vezessék el, hogy az elvezetés sem áradást ne okozzon, sem az innen vagy túlról közlekedő hajóknak akadályul ne szolgáljon. Hogyha pedig a birtokosok malomgátjaik elhordását maguk nem eszközölnék, a vármegyei tiszt viselőségnek álland kötelességében, hogy a malomjövedelmeket zár alá vetvén, a vármegyei közgyűlésen kidolgozandó mód és szabály szerint az aféle közártalmas malmokat, ha meg lehet igazítani, az előírt módon, oly mesterek által, kik a vizek vezetésében és gátak szerkesztésében jártassággal bírnak, megigazíttassa ; ha pedig a megigazításnak helye és módja nem lenne, meghallgatván előzetesen a birtokosokat, teljességgel el kell a gátakat hordatni, semmiféle eddig közbejött határozat nem állván ellent. Azonfelül a megyei hatóságok arra is szorgalmasan vigyázzanak és rajta legyenek, hogy minden folyó a hulladék fáktól, melyek a víz lefolyását késleltetik, megtisztíttassék és az előrebocsátottak foganatosítása a köz érdekében és hasznára megtörténjék." Vízjogi törvényünknek a hajózási vízhasználat szabadságát biztosító 27. §-ának egyik jogtörténeti előzménye fellelhető Mária Terézia királyunknak 1751. évi II. dekrétumának 17. cikkelyében, amely szerint : „Kegyelmesen megengedi ő Szent Felsége, hogy az ország összes folyóin a föl- vagy lefelé menő hajóktól minden törvénytelen akár a katonaság, akár a földesurak részére szedett rovatai eltöröltessék : még pedig úgy, hogy a földesurak, kik ezen törvény ellenére bármiképen sarcolnak, száz aranynak és a pörbevett költségeknek, az alispán és a melléje rendeltek előtt a károsultak részére megveendő büntetésében marasztaltassanak el ; nemkülönben, hogy némely szab. kir. és mezővárosokban bármiféle cím alatt szokásba jött sarcoló visszaélések is a vétkes királyi és mezővárásokban a vármegyei tisztviselők által behajtandó előbb említett büntetés alatt megszüntettessenek. Ha pedig katonai személyek követnének el valamely sarcolásokat, azokról külön jelentés tétetvén, ő Szent Felsége az eféle kihágást haladéktalanul megtoroltatja." Ugyanezen dekrétum 20. cikkelye a Vág szabályozásának az akkor pusztított árvizek folytán felette időszerűvé lett kérdését igyekszik megoldani, kimondván hogy: ,,ő Szent Felsége kegyelmesen indíttatván azon roppant károk által, melyeket a Lipótvárhoz közel elfolyó Vág Galgóc mezővárosnak okoz, úgyhogy azon helynek már egész utcáit elsodorván, a ferencrendi atyáknak nagy költséggel épített egyházát és konventjét is közeli pusztulással fenyegeti ; kegyesen rendelni méltóztatott, hogy az a folyó, amennyiben ebből Lipótvár erősségére nézve semmi veszély vagy sérelem nem származik, régi medrébe visszavezettessék." A töröknek az országból történt kitakarodását követő időkben a határok intenzív védelmére alakított úgynevezett katonai határőrvidékek bizonyos tekintetben idegen jogi befolyás alá kerültek. Hogy azonban, legalább is a nemesi kivált-