Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

1. füzet - III. Kun László: Az erdők hatása a Mississippi árvizeire

102 rész volt (a lebegtetett anyag a száraz súlyra vonatkoztatva, milliomodrészben kifejezve), mely többnyire kevés homokkal kevert organikus anyagból állott. Ugyanennél a folyónál Ashville mellett, mely fölött a vízgyűjtő 40—45%-a erdővel borított, a lebegtetett anyag már 107 milliomodrész volt. Agyagból, homokból és organikus anyagokból állott. Az előbbihez viszonyítva az emelkedés 850%. Dillingham Creek-nél, Dillingham alatt, ahol 95% az erdőség, a lebegtetett anyag 4 milliomodrész volt, míg ennek egy mellékfolyójánál, a Big Ivynél (10—15% erdőséggel) a hordalék 4370 milliomodrészre szökött föl. Mindezek alapján állapítja meg Korstian, hogy az erdős vízgyüjtőjű folyóknál a vizek feltűnően tiszták, míg az erdőtleneknél erősen zavarosak, aminek a magyarázata abban rejlik, hogy a csupasz talaj a csapadékból többet engedvén le, mint az alomfödte talaj, az előálló erózió folytán rendkívül sok talajrészecske kerül a lefolyó vízbe, ami azt zavarossá teszi. A felületi vízlefolyás okozta laza humusz eltávolításával együttjár a vízmosások keletkezése, mikor is az egyes talajrétegek egymásután sodródnak le. Minél tovább tart ez a folyamat, annál inkább fölszínre jutnak a mind kevésbé víztartó és kevésbé ellenálló rétegek, melyeknek a víz által való továbbhordását semmi sem gátolja és amely folyamat már aránytalanul gyorsabban folyik le. Nagyon jó példát mutat erre a 6. sz. kép. Az erdők párolgása. Általánosan ismeretes az, hogy a növények és fák életműködésükhöz vizet használnak fel. Különösen nagy a vízfelhasználás a hirtelen növényi fejlődés idejében. A fák éppen nagy felületi párolgásuk, a dús lombozatuk, a szélnek való kitettségük, elágazó gyökérzetük, valamint a vegetáló tevékenységük folytán több vizet használnak el, mint a mezőgazdasági növények. Habár nincsenek fajlagos adatok az erdők és mezőgazdasági növények által elhasznált vízmennyiségre vonatkozólag, mégis a vízelhasználásra támpontul szolgálhatnak azok a kísérletek, melyeket egyes fákra vonatkozólag végeztek. A tapasztalat és a kísérletek mutatják, hogy a vegetáló időszakban az erdők kipárolgása fenyőknél és bükknél — váltakozva a különböző fajok szerint — 76-2—279 mm között ingadozik. Természetesen az elhasznált víznek tömege nagy mértékben függ az erdő helyétől, a talajtól és az évszakoktól. Hohnel a teljes állományú 115 éves bükkfaerdő vízfogyasztását 3910—5370 tonnára becsüli hektáronként. Ez ; egyenletesen elosztva, 350-5 mm magas vízoszlopot képvisel. További vizsgálatok mutatták, hogy egy hektárnyi, 1299 darab fát magában foglaló 50—60 éves erdő vízfogyasztása 2570 tonna, vagyis 213-5 mm ; a 4000 darab 35 éves fával bíró erdő vízfogyasztása 806 tonna, vagyis 70-2 mm. Hohnel az erdőnek 1880. évben elpárolgott vízmennyiségét az évi csapadékmennyiség százalékában fejezve ki, azt találta, hogy a szilfa a csapadéknak 43-5%-át, a bükk annak 25%-át és a nyírfa 42%-át párologtatta el. Nev, Hohnel eredményei alapján, az egész vegetáló időszakban a bükkre 274 mm, a fekete fenyőre 210 mm, a lucfenyőre 7-36 mm, a kevert erdőkre pedig átlagban 185-4 mm elpárolgást állapított meg. Fenyőknél az elpárolgást természetesen az egész évre kell számításba venni,