Vízügyi Közlemények, 1930 (12. évfolyam)

2. füzet - III. Bőhm Woldemár: A hidrológiai kutatás, különös tekintettel a hidrografiai adatszolgáltatás mai állására

96 3. Ebből következik, hogy vízszintes szakasza a görbének csak ott lehet, ahol a vízfolyás kiapadt. 4. Az egy évre szerkesztett integrálgörbe kezdő és végpontját egyenessel kötve össze, annak hajlása az évi középhozamot méri. (Ezt a tulajdonságot használjuk fel az ábrázolás méretarányának felvételére.) Ha valamely változó hozamú vízfolyásból állandó q m

3/sec vízmennyiséget akarunk kivenni, három kérdésre kell felelnünk. 1. Lehetséges-e a vízkivétel, 2. szükséges-e a tárolás, 3. mekkora legyen a tárolás? Hogy feleletet adhassunk, a 9. ábrában feltüntetett módon előállítjuk a vízhozamok integrálgörbéjét (több évről vagy hosszabb idejű adatokból szerkesztett átlagévre), aztán a koordinátarendszer kezdőpontjából tga= q iránytangensű egyenest húzunk, mely a kivett vizek összegező vonalának tekinthető. Ha ez az egyenes az integrálvonal végpontja alatt marad, vagy azzal legfeljebb egybeesik, a kivétel lehetséges. Ha azonban föléje vág, a vízkivételt csökkenteni kell, mert több vizet, mint amennyi érkezik, nem használhatunk fel. Hogy tárolásra van-e szükség, azt az iránytangensek alapján döntjük el. Amíg az integrálvonalnak egyetlen pontjában sem kisebb az érintő hajlása, mint a vízkivétel vonaláé : tárolni nem kell. Ellenkező esetben még akkor is szükség van tárolásra, ha az összes vízkivétel a hozamhoz képest elenyésző csekély, vagyis a (/-vonal mélyen az összegező vonal alatt marad. A tárolás nagyságát megkapjuk, ha meghúzzuk az integrálvonalnak összes tga = q iránytangensű alsó és felső érintőit és kikeressük a két szomszédos érintő 9. ábra.