Vízügyi Közlemények, 1930 (12. évfolyam)

2. füzet - II. Gubányi Károly: Híres külföldi műöntözések közgazdasági eredményei

17 hogy az új életben csak jobb leend sorsa. A fejedelem azonban, a fényben és hatalomban élő, remegve gondol az elmúlására. Üj életében legfeljebb herceg lehet újra. De jaj ! Ki tudja, nem lesz-e majd csak rabszolga, koldus, vagy teherhordó Ъагот ? Az indiai nép egy része parsi s Zoroaszter vallását követi. Ha a parsi elköltözik az élők sorából, úgv csak egy sereg éhes madár gyomrán keresztül tisztulhat bele az örök végtelenségbe. Csontjairól, falánk keselyük tépik le húsát és könnyítik meg neki a földi terhektől való teljes megszabadulást. Sok a földművelő nép között a buddhista, aki egész életén át a rizsföldek maláriás iszapos sarát tapossa. Amint meghal, nehéz, tömör fatömbből vájnak neki koporsót és abban helyezik a rizstábla szélére, a lengén bólongató bambuszcsoportok közé. Lassanként ott, a földszínén a vízcsatornák szélén porlad el semmivé teste. Mohamed híveit kősírboltba temetik. A szegény, egyszerű igazhívő, kőhányás fenekén leli örök pihenőjét. Ha fejedelem volt és gazdag, úgy díszes, kupolás, tornyos mecset jelzi a világnak porai helyét. Észak-Indiában a Jumna-folyó partján Agrában van ily mesébe illő sír, egy kőbefaragott csoda. Messzire látható, sudár minarettek mellett fehér márványból épült magas tornyos kupola őrzi egy mohamedán hercegi párnak kőkoporsóját. Minden ivezete, minden oszlopa hófehér márványból készült. A legpompásabb faragások, színes ékkövekből vésett virágszirmok díszítik az oszlopsorokat, amelyekről azt mondják, hogy az alkotó szobrászművészek, akik a díszítéseket faragták, már inkább ékszerészek voltak. Ha egy modern műépítész elvetődik Agrába. a hatalmas faragott művészeti csoda előtt nem tehet mást, minthogy semmisége érzetében leborul a szürke porba. Vasvázzal, cementtel, gipsszel és festékkel, a modern építészet eme profán eszközeivel, hogy is lehetne ilyen remek műalkotást csak meg is közelíteni ? India a végletek és a szélsőségek hazája. A lenyűgöző nagyság és az igényteleír semmiség egymás mellé rakott ellentéteinek a végnélküli sorozata. Az ország színes színpadának északi kulisszája a Himalájának, az örök hó határa fölé emelkedő csúcsokkal díszített gigászi hegyvonala. Itt van a világ legmagasabb pontja, ami 8800 méterre szökik fel a tenger szine fölé. De azok a tájak, amelyeken India népének legnagyobb tömege él, a síkok, a lapályok és a folyódelták vidékei alacsonyak, alig emelkednek a tenger szine fölé. Azután az, ami itt állandóan a legnagyobb ellentéteket mutatja : India időjárása. Ez már csakugyan szélsőséges, sőt az ország legtöbb tájékán folyton a szélsőségek legeslegszélén jár. A közép és a déli részeken, a mindent elperzselő szárazságból, az égető és aszaló hőségből, a félesztendős teljes esőtlenségből csaknem átmenet nélkül fordul át az időjárás a monszunesők időszakába. A földgömbnek az a pontja, ahol a legtöbb eső esik, szintén Indiában van, ahol időnként egy nap alatt annyi eső hullik le, mint nálunk egész esztendőben. A legfőbb baj az, hogy az esők járása egyenetlen. A monszunesők idején túlbőséggel jön az áldás, aztán utána félesztendőre is teljesen elmarad. Az esők sem mindig rendesek és egyenletesek. Időnként, főleg a Bengál-öböl tájain rettenetes zivatarok pusztítanak. Ilyenkor a ciklon olykor tömör oszlopokban hozza a vizet és ejti le a tájra, amikor egyszerre borít el mindent a lezúduló özönvíz.