Vízügyi Közlemények, 1930 (12. évfolyam)

1. füzet - VII. Kisebb közlemények

96 következménye, hanem egyszerű folyománya a felületi vizek eltávolításának. Ha azonban voltak azelőtt olyan részek, amik korábban búzát is termettek, ma pedig állítólag terméketlenek, azt a talajvízsülyesztés hiányában aligha lehet a belvízlevezetések rovására írni. Szerző a belvízelvezetések folyományának tartja a föld árjának lesülvedését is. Bizonnyára olyankor járt ilyen területeken, amikor a messziről jövő földárja, a távolabbi vidék csapadékszegénysége folytán, önmagától is alacsonyan állott, amint az a belvízrendezések előtt is többször megtörtént. Ha pedig az állítás a tényleges valósággal megegyeznék, mindenesetre fel kell erre vetni azt a kérdést, honnét veszi magát a belvízrendezések után is megjelenő földárja? Kifejezetten rá kell mégegyszer arra mutatni, hogy az alföldi belvízcsatornák igen távol esnek attól, hogy valóban lecsapoló, tehát talajjavítók is legyenek s itten kell azt is megállapítani, hogy az alföldi gazdasági viszonyok előrehaladása egyszer majd meg fogja követelni a belvízcsatornák olyan mértékű átalakítását is, hogy azok valóban a talajjavítás céljait is szolgálják. Ennek természetesen együtt kell járnia a mai hálózat már említett igen-igen alapos megsürítésével. Ha még sikerül a szerző által jelzett talajjavítások révén nemcsak a szikeket^ hanem még a márga altalajú réti agyagos részeket is teljesen koagulált állapotba átvinni és ilyenben bizonyos, a tapasztalat által kiadódó időközökben megismétlődő kezelés révén állandóan meg is tartani s ha akkor az derülne ki, hogy a talajjavító lecsapolókká átalakított és a célnak megfelelően kellő sűrűségűvé tett belvízcsatornák az altalajvizeket is nem kívánatos mélységig sülyesztenék le, rendelkezésre áll a nagymennyiségű talajvizektől ma is szenvedő áteresztő talajokon ősidők óta gyakorolt és már az ókorban ismert az a segítség, hogy a talajvizek szintjét alkalmas helyeken beépített tiltókkal szükség esetén megemelhetjük. Attól pedig, hogy a belvízlevezető csatornák, a csak remélt állapotnak bekövetkeztekor, szárazon maradjanak és így fölöslegesekké váljanak, minden egyébtől eltekintve, annál kevésbé lehet és kell tartani, mert téli fagyok akkor is lesznek és akkor is szükség lesz arra, hogy a felületi vizek tavasszal, a gazdálkodás lehetősége érdekében, minél gyorsabb ütemben eltávolíttassanak. Hozzátehető még ezekhez az is, hogy a gipszezéssel megjavított szikes területek jóságának állandósítása érdekében aligha lesz mellőzhető a urainezés valamilyen olcsó módjának — amilyen pl. az Angolországban már mintegy 150 éves múltra visszatekintő vakond-drain — alkalmazása, valamint az is, hogy bizonyos szikfajtáknál a diainezés már gipszezés nélkül is alkalmas eszköz bizonyos csíkféleségek könnyebb eltüntetésére. Ezt a volt komáromi m. kir. kultúrmérnöki hivatalnak, Bars vármegyében, a lovag Schoeller-féle uradalomban végzett alagcsövezései beszédesen igazolják. Az előadottakkal kapcsolatban — közbevetőleg említve meg, hogy a társulatok legújabb statisztikái mind a szíkesterületek csökkenéséről adnak számot — minden bővebb kommentár nélkül ideiktatom a szikek világhírű ismerőjének és tudósának: dr. 'Sigmond Elek műegyetemi tanárnak „A hazai szikesek és megjavítási módjaik" című pályakoszorúzott munkája 62. oldaláról a következőket: „Az elmondottak alapján a szíkesedés akkor kezdődik, midőn a száraz éghajlatban egyes teriiletek időszakosan túlbő nedvességben részesülnek és az altalaj olyan, hogy a vízben feloldott sók el nem szivároghatván, a nagymérvű párolgás következtében besűrűsödnek és a talaj kémiai és fizikai alkotását a fent kifejezett módon átalakítják."