Vízügyi Közlemények, 1929 (11. évfolyam)

1. füzet - I. Dr. Schmidt Elek: A vízszabályozás fejlődése és jelen állása Magyarországon

82 Ma, szétdarabolt vízrendszerünk semmi esetre sem a régi fontosságú. A forgalom inkább transitónak minősíthető, nem annyira a mi, mint inkább a szomszéd nemzetek érdekét képviseli, mert az elszakadt országrészek terményeiket és ipari cikkeiket sokszor az Alföldre irányuló viziút igénybevételével tudják előnyösen értékesíteni. Viziutaink a forgalomból ki nem kapcsolhatók, de fejlesztésükhöz a szomszéd államok egyetértése nélkülözhetetlen. 15. Vízszabályozási törekvések a világháború kitörése előtt. Vízszabályozásunk a háború előtti években olyan állapotba jutott, hogy fenntartása és fejlesztése már kisebb áldozatokat kívánt. A beruházási törvény mukálatainak befejezését ugyan megakadályozta a háború, vízrendszerünk kiépítése mégis éreztette áldásos hatását. Az árvízkárok csökkentek, a Iecsapolásokkal új gazdag területek kerültek művelés alá, a hajóforgalom megélénkült, egyszóval a káros vizek visszaszorítása és a hasznosak igénybevétele fokozott mértékben volt észlelhető. A még fennálló hiányok pótlását célozta az 1913. évi IX. t.-c., a Béga csatorna rendezéséről szóló 1902. évi XX. t.-c. módosításával. A fejlődő gazdasági élettel lépést kellett tartani a vízügyi igazgatásnak is. Olyan kérdések kerültek homloktérbe, amelyeknek megoldása közegészségügyi, hajózási, ipari stb. szempontból halaszthatatlannak látszottak, de törvényes intézkedéseink ezekre a kérdésekre részletesebben nem terjeszkedtek ki. Számos tapasztalat mutatta azt, hogy az 1885. évi XXIII. t.-c. egyes intézkedései a mai kor követelményeihez képest elavultak, a törvény revízióra szorul. Addig is, amíg a törvény általános revízióját elkészíthették volna, a vízjogi törvény legégetőbb hiányait és az életfejlődés kívánta módosításait az 1913. évi XVIII. t.-c. novelláris úton igyekszik megoldani. A novella biztosítani kívánja a vizek okszerű használatát. A közegészségügy szemmeltartásával az eddiginél szigorúbb szabályozást léptet életbe. Gondoskodni kíván továbbá vizierőink felhasználásáról, mert a technika mai fejlettsége mellett, vizierőinkben rejlő nagy energiamennyiség könnyebben állítható a mezőgazdaság és ipar szolgálatába. Hazánk kőszénben való szegénysége különösen indokolta a vizienergia kihasználását. Magyarország szétdarabolása előtt annyi vizierővel rendelkeztünk, hogy megfelelő berendezéssel az elektromos áram úgyszólván egyedüli ipari termelési erő lehetett volna. Az 1913. évi XLII. t.-c. gondoskodik az aldunai III., IV. és V. számú öblözet ármentesítéséről. Ezek az öblözetek Torontál vármegyéhez tartozó területek; délről a Duna, keletről a Temes, északról a Karas határolják. Ármentesítésük kérdése régi óhaj volt, azonban sem a Duna szabályozása, sem a szomszédos ármentesítő társulatok árvízvédő építkezései nem haladtak annyira előre, hogy a dunai öblözetek biztonságba kerültek volna. Ezért az idézett törvény felhatalmazza a földmívelésügyi minisztert, hogy az öblözetek érdekeltségeit hivatalból társulattá alakítsa, az ármentesítést és belvízrendezést hivatalból foganatosítsa. A kb. 70,000 kat. holdat kitevő öblözetek ármentesítésre és belvízrendezésére 20,700.000 koronát irányoz elő. Az 1913-ban országszerte tapasztalható esőzések hazánk széles területein nagy csapásokat okoztak. Tönkretették a termést, létalapjában támadták meg a földmívelő népet. A vízkárok által sújtott, elszegényedett vidékek lakosai, sok